CEF-forrásból épülhet normál nyomtávú vasútvonal Ukrajnában
A Lvivtől a lengyel határig vezető, hetvenöt kilométer hosszú pálya megvalósítását beválasztották az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz legújabb körébe.
A Lvivtől a lengyel határig vezető, hetvenöt kilométer hosszú pálya megvalósítását beválasztották az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz legújabb körébe.
A Stadler-hibridmozdonyokkal először terjeszti ki rugalmas vasúti árufuvarozási koncepcióját Németországon túlra a logisztikai vállalat.
Egy, a Budapesti Corvinus Egyetem bevonásával készült, friss nemzetközi kutatás szerint a modern digitális technológiák használata rövidebb távon nem növeli a vállalatok nyereségességét, de hatékonyabbá teszi az eszközök felhasználását a világ autóiparában.
A fontos nemzetközi korridoron augusztus elsején indul a munka, mely napi cirka 470 vonat közlekedését érinti.
Sajtóértesülés szerint a Waberer’s Csoport a tranzakció feltételeinek nagy többségét már teljesítette, csak a szükséges banki és hatósági jóváhagyási folyamat van még hátra. Előbbivel azonban akadnak problémák.
A magyar intermodális árufuvarozás történetének egyik jelentős technológiai beruházásával új korszak kezdődik a magyar konténerlogisztikában, új szintre emelve a vasúti, közúti és vízi logisztikai műveletek hatékonyságát.
A közvetlen, menetrend szerinti TransFER járatokkal az osztrák árufuvarozó kibővítette nyugat-romániai nemzetközi portfólióját. Az RCG a Genk–Kürtös és a Belgrád–Rijeka útvonalon is több tehervonatot közlekedtet.
A hibrid Nuuva V300-at akár négyszáz kilónyi rakomány szállítására tervezték.
A svájci nemzeti vasút árufuvarozási ágának franciaországi leányvállalata, az SBB Cargo France megszerezte a szükséges biztonsági tanúsítványokat. Az új útirány csökkenteni fogja a Rajna–Alpok folyosón Németországban kialakuló torlódásokat és zavarokat.
Az idei nemzetközi napelemes járműversenyen a zürichi Svájci Szövetségi Technológiai Intézet diákjainak az a célja, hogy javítsanak a 2023-as tizenkettedik helyükön.
A Mol üzemeinek és exportjának köszönhető logisztikai többletfeladatok teljesítése a korábbinál egységesebb és hatékonyabb vasúti kiszolgálást követelt meg a társaság tiszapalkonyai és tiszaújvárosi iparvágányain.
Ötéves Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszéke, mely aktívan járul hozzá a hazai felsőoktatás és az ipari kutatás-fejlesztés stratégiai kapcsolatának erősítéséhez.
A Waberer’s Csoport a kihívásokra komplex válaszokat ad: átalakította üzleti stratégiáját, bővítette szolgáltatási portfólióját, optimalizálta flottáját és erősen fókuszál a sofőrök megtartására is, nemcsak közúti, de immár a vasúti szegmensben is.
Eredményes és fontos a VEKT-program: nőtt a piaci szereplők száma és a teljesítmény is. A szegmens életben tartásához elengedhetetlen a támogatási forma 2025-ös fenntartása és a 2026 utáni, újabb öt évre történő meghosszabbítása, ami további lendületet adhat a piacnak.
Életének nyolcvanegyedik évében távozott az élők sorából Frederick W. Smith, a FedEx megalapítója, egyben a modern légi árufuvarozás létrehozójának tartott üzletember.