BKK: több tízmilliárdot fizetnek rá a kiszervezett buszjáratokra
A BKV-nál legalább 30 milliárd forinttal többet fizet az alvállalkozóknak a kiszervezett buszjáratok üzemeltetéséért a BKK – állítja az Egységes Közlekedési Szakszervezet.
A BKV-nál legalább 30 milliárd forinttal többet fizet az alvállalkozóknak a kiszervezett buszjáratok üzemeltetéséért a BKK – állítja az Egységes Közlekedési Szakszervezet.
A Lánchíd állapota a műszaki-szakmai fogalomrendszer szerint kritikus, de az átkelés gyalogosan és járművel is biztonságos.
Aláírhatja a Budapesti Közlekedési Központ a Széll Kálmán tér felújítására vonatkozó kivitelezési szerződést, miután a Közbeszerzési Döntőbizottság lezárta a jogorvoslati eljárást.
Szolgálatba állt Nagy-Britannia első, biogázzal működő busza Bristol és Bath városa között.
A közúti fuvarozásban és személyszállításban dolgozik a foglalkoztatottak 3,5 százaléka, akik a bruttó hazai termék hat százalékát állítják elő, ezért az ágazat fejlődésével jól jár az állam, így támogathatja azt.
A közúti közlekedési infrastruktúrával kapcsolatos feladatok finanszírozásához szükséges tízmilliárd forint biztosítása érdekében átcsoportosít a kormány az idei költségvetési törvényben a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ javára.
Egyedülálló a széndioxid-csökkenés a Scania biodízellel is üzemelő hibrid Citywide autóbuszával!
Frontálisan ütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusz és egy személyautó vasárnap reggel a 24-es számú főúton Gyöngyös határában, az érintett útszakaszt lezárták – tájékoztatta a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-t.
A legkorszerűbb fék-, biztonsági és hajtáslánc menedzsment rendszerek kifejlesztését és a közúti személyszállításban történő elterjesztését, valamint az új berendezések üzemszerű tesztelését is szolgálja az a stratégiai együttműködési megállapodás, amelyet a Knorr-Bremse és a Volán Egyesülés Kecskeméten kötött.
A kormány növeli a záhonyi térség közúti infrastruktúra-fejlesztésének támogatását: elkerülő utat építenek.
Délután korlátozás várható Budapesten egyes buszok és villamosok közlekedésében.