A BKK és a BKV is beszáll a másfél méteres kampányba

MTI/iho   ·   2018.10.18. 20:50
bicikli19

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) csatlakozott a kerékpáros közlekedés biztonságát szolgáló „1,5 méteres előzési oldaltávolság” kampányhoz jelentette be az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos csütörtökön, a kelenföldi buszgarázsban tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Ilyen matricák lesznek az autóbuszokon (képek: Vörös Attila)

Révész Máriusz közölte: a biztonságos előzési oldaltávolság megtartását népszerűsítő matricával ellátott buszok fognak közlekedni a fővárosban, illetve megállókban is kihelyeznek erre figyelmeztető táblákat. Az Országgyűlés elé kerülő KRESZ módosítási csomagban szerepel az 1,5 méteres előzési oldaltávolság előírása is, a jelenlegi megfelelő oldaltávolság meghatározás helyett. A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a költségvetésből komoly források szolgálják a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését. Szerinte ugyanakkor a kerékpáros közlekedés további népszerűsítéséhez közlekedési szemlélet megváltoztatására  is szükség van. Ugyanis sokan attól való félelmükben nem ülnek biciklire, hogy az autók túl közel haladnak el a kerékpárosok mellett. Ennek megváltoztatása érdekében indították a kampányt.

Révész Máriusz

Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója közölte, hogy a kampány keretében 20 megállóban helyeznek ki figyelemfelhívó táblákat, illetve 13 autóbuszt matricáznak fel. Hozzá tette, hogy a BKK részéről a továbbiakban is teljes támogatás várható a hasonló kampányoknál. Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója arról szólt, hogy a buszvezetőik figyelmét felhívják a kerékpárosok védelmére, ám a biciklisektől is azt kérik, hogy tartsák be a szabályokat.

Dabóczi Kálmán is kipróbálta, milyen, amikor túl közel mennek el a bringás mellett

Halász Áron a Magyar Kerékpárosklub szóvivője emlékeztetett arra, hogy a magyar lakosság hetven százaléka szokott rendszeresen vagy alkalmanként kerékpárral közlekedni, vagyis tömegeket érint a kampány. Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője  azt mondta, a versenyhez tartozó reklámfelületeken is szerepeltetni fogják a kampány szlogenét.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek