A Fidesz ellenzi a tarifaemelést

MTI   ·   2012.01.10. 08:50

Nem megoldás a budapesti tömegközlekedés pénzügyi gondjaira, és ezért nem is támogatható a budapesti tömegközlekedés járatainak ritkítása vagy a jegy- és bérletárak emelése – jelentette ki Németh Zoltán, a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője kedden.

Bár a BKV valóban kritikus anyagi helyzetben van, de a jegyárak emelése nem old meg semmit, hiszen a deficit csökkentéséhez ez az intézkedés érdemben nem járul hozzá, sőt: fordítva is elsülhet – mondta Németh Zoltán, és leszögezte: a BKV finanszírozási hiányát a jegy- és bérletárak mai szintje mellett már nem lehet tovább a budapestiekre hárítani.

A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője hangsúlyozta: nincs ok a Fővárosi Közgyűlés november végi döntésének megváltoztatására, hiszen éppen amiatt határoztak az árak változatlanul tartása mellett, hogy a tömegközlekedés versenyképességét megőrizzék, és ne terheljék tovább a budapesti családokat, diákokat, nyugdíjasokat az árak emelésével.

Németh Zoltán ugyanakkor kiemelte: mivel a BKV és a budapesti tömegközlekedés finanszírozási válsághelyzete mihamarabbi megoldásra szorul, folytatni kell a kormánnyal való tárgyalásokat. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője biztos benne, hogy a kormány segíteni kíván a probléma megoldásában, ugyanakkor új lendületet szükséges adni a kabinet és Budapest közötti tárgyalásoknak.

Tarlós István főpolgármester szerdára összehívta a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a BKV anyagi helyzetének rendezéséről lesz szó. A városvezető korábban azt mondta: a főváros 15 százalék forrást zárolna az intézményeknél, és a BKV működési céljaira fordítaná, 6 milliárd plusz 4 milliárd forint közvetlen pénzügyi támogatást nyújtana a cégnek, 9 milliárd forint tagi kölcsönt adna április 30-ig, befagyasztaná az összes nem kötelező feladatot, és a legvégső esetben tarifaemelésről is döntene, ha a kormány felszabadítaná a 32 milliárd forintos normatív támogatást, és megadná a főváros által kért 21 milliárd forintos segítséget.

Kapcsolódó hírek

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.