A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások szeptember 21-étől

iho/vasút   ·   2020.09.20. 12:00
vaganyzar_2020_01

Rohanunk bele az őszbe és a menetrendváltás is lassan a nyakunkon van: mindez azt jelenti, egyre kevesebb helyen dolgoznak. Ez persze nem egyenlő azzal, hogy mindenhol príma már a pálya, csak arról van szó, a rossz idő közeledtével vannak olyan munkák, amelyeket már nem érdemes elkezdeni. A lenti „seregszemle” azonban jól mutatja, akad még mit tenni a töltéseken.

29-es: esti és hajnali vonatokat érint továbbra is módosítás

A Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vonalon szeptember 25-éig – meghatározott éjszakánként – Szabadbattyán és Balatonfüred, illetve Aszófő között egyes esti és hajnali vonatok módosított menetrend szerint közlekednek felújítási munkák miatt. Székesfehérvár és Balatonfüred, illetve Aszófő között pótlóbuszok szállítják az utasokat a hirdetmény megjegyzés rovatában feltüntetett napokon.

„Fentről lefelé” dolgoznak a 36-oson Osztopánig, majd onnan Kaposvárig

A Kaposvár–Fonyód vonalon szeptember 21-étől 25-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Szeptember 21-étől 23-áig Osztopán és Fonyód, 24-étől 25-éig Kaposvár és Osztopán között pótlóbuszokkal kell utazni, mert a vasútvonalon karbantartást végeznek.

(térképek: MÁV-Start)

Vonatpótlás a 40-es alján

A Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs vonalon egyes éjszakai, hajnali vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Szeptember 21-étől 23-áig Bükkösd és Pécs között – változó szakaszokon –pótlóbuszok szállítják az utasokat pályafelújítás miatt.

41-es: jó sok munkát adott a Rinya-patak áradása

A Dombóvár–Gyékényes vonalon december 12-éig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, továbbá Beleg és Somogyszob állomás között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A vonatok Kaposvártól általában pár perccel korábban vagy később indulnak, Gyékényesre 20–30 perccel később érkeznek meg. Gyékényesről 20–30 perccel korábban indulnak a vonatok. A Somogy Intercity Belegig közlekedik, onnan busszal lehet Somogyszobra eljutni, majd egy másik vonatra kell átszállniuk az utasoknak, de az a vonat nem IC szolgáltatásúként közlekedik tovább Gyékényesre. A július végi heves zivatarok következtében a megáradt Rinya-patak alámosta az egyik vasúti hidat, amelynek helyreállítása, megerősítése hosszabb időt vesz igénybe, ezt a munkát folytatják a vágányzár ideje alatt.

70-es: még bő három hétig kell átszállni pótlóbuszra Nagymarosnál

A Budapest–Szob vonalon Nagymaros és Szob között egy vágányon közlekednek a vonatok, módosított menetrend szerint és hosszabb menetidővel. Az egy vágányon zajló közlekedés miatt néhány S70-es és G70-es vonat a csak a Nyugati pályaudvar és Nagymaros között közlekedik, helyettük Nagymaros és Szob állomások között továbbra is pótlóbuszokkal lehet utazni várhatóan október 15-éig.

A Nyugati pályaudvar és Nagymaros között közlekedik a Nyugati pályaudvarról 6:15-kor, 14:25-kor, 16: 25-kor, 17:25-kor, 18:25-kor, 20:25-kor induló vonat. Onnan Szobig pótlóbuszokkal kell utazni. Szobról Nagymarosig pótlóbuszok szállítják az utasokat a 7:20-kor induló vonat helyett.

80-as: még egy kis pályakarbantartás Füzesabony és Mezőkövesd között

A Budapest–Miskolc vonalon szeptember 24-étől október 12-éig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Füzesabony–Mezőkövesd között végzett pályakarbantartási munkák miatt. Az intercity vonatok a Keleti pályaudvarról öt perccel korábban, óra 25 perckor indulnak Miskolc felé.

Szerdáig kell már csak pótlózni a 89-esen

A Miskolc–Tiszaújváros vonalon szeptember 23-áig Nyékládháza és Tiszaújváros, illetve Miskolc és Tiszaújváros között pótlóbuszokkal kell utazni pályakarbantartás miatt.

Nyugati: dolgoznak serényen a pályaudvar tetején

A Nyugati tetőszerkezetének felújítása miatt december 4-éig egyes ceglédi elővárosi és a záhonyi-nyíregyházi sebesvonati közlekedésben változások lesznek.

A Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon közlekedő sebesvonatok Zugló megállóhelyről indulnak és oda érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett. A sebesvonatokhoz a Nyugatiból Zuglóig az InterCity és elővárosi vonatokkal utazhatnak. Zuglóból ugyancsak igénybe vehetők a Nyugatiig az IC és elővárosi vonatok. Vasárnaponként a Záhonyból 13:03-kor és 15:03 induló sebesvonat, a Nyíregyházáról 17:01 órakor induló Televonat, továbbá a Zajtáról 14:34-kor induló Hétmérföldes sebesvonat a Nyugati pályaudvarig közlekedik.

Munkanapokon a Szolnokról 5:40-kor induló gyorsított vonat Zuglóig közlekedik. A Szegedről 4:34-kor induló gyorsvonat a Nyugati pályaudvarra érkezik. Zuglóból indul 17:34-kor Szolnokra egy gyorsított vonat hétfőtől csütörtökig.

A vágányzár miatt a Budapest-Nyugati–Zugló szakaszon kimaradó feláras vonatok helyett a közel azonos időben induló pót-és helyjegyköteles vonatokat is igénybe vehetik az utasok, felár megfizetése nélkül. A BKK M3-as metró felújítása miatt a közlekedés zavartalan biztosítása érdekében az érvényes BKK bérlettel rendelkező utasok részére bevezetett felármentesség továbbra is érvényben marad. Az adott vonatra érvényes felárral nem rendelkező utas, a vonaton legfeljebb a menetjegyén feltüntetett kocsiosztályon, a szabadon maradt helyet foglalhatja el.

Vonatpótlás végig a 101-esen

A Püspökladány–Biharkeresztes vonalon október 29-éig a vonatok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat. A Corona nemzetközi intercity vonatpár Szolnok–Püspökladány–Debrecen–Nyírábrány érintésével kerülő úton, módosított menetrend szerint közlekedik.

Upgrade-elik lelkesen a 110-est is

A Debrecen–Mátészalka vonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Október 11-éig a legtöbb vonat helyett Hajdúsámson és Nyírbátor, néhány járat esetében Debrecen és Mátészalka között pótlóbuszok közlekednek pályafelújítás miatt.

108-as: délutánonként lesz, hogy pótlóznia kell

A Debrecen–Füzesabony vonalon december 12-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Debrecen és Balmazújváros, illetve egy-egy délutáni vonat esetében pedig Debrecen és Hortobágy között pótlóbuszok szállítják az utasokat, pályafelújítás miatt. A Debrecen–Tiszalök vonalon is pótlóbuszok járnak december 12-éig a Debrecen–Hajdúböszörmény, Hajdúnánás szakaszon.

Tramtrain: hát igen...

A Szeged–Hódmezővásárhely–Békéscsaba vonalon december 12-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Szeged-Rókus és Hódmezővásárhelyi Népkert állomás között végzett pályaépítés következő fázisában is. Szeged és Hódmezővásárhely között valamennyi vonat helyett pótlóbuszokkal lehet utazni.

Pótlózni kell a 150-esen Bács-Kiskun megyéig

A Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia vonalon szeptember 26-án és 27-én a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Soroksár és Kunszentmiklós-Tass állomások között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek