A második Artemisz-túra
| És miért Artemisz-túra? Bár a görög kultúra hanyatlásával a korabeli krónikások is befejezték addigi áldásos tevékenységüket, tehát a testközelből történő tudósítás is megszűnt, népszerű a feltételezés, hogy a déli tájak szárazzá, így kevésbé idillivé válásával az ókori istenek, köztük a főleg a vadászat és a vadállatok úrnőjeként számon tartott Artemisz el kellett hogy költözzön onnan. Ha nincs sűrű vadon, se árnyas ligetek, az állatok is megritkulnak. Így történt a Balkán-félszigeten, és a logika azt diktálja, északra induljon az, aki erdőben akar élni. Ez alapján – mivel az eltelt évszázadok és -ezredek lecsupaszították a mediterrán hegyi tájakat, de nálunk még megvannak az érintetlennek látszó rengetegek, bennük kifogyhatatlan rőtvaddal, sőt, újra megjelentek a nagyobb ragadozók is – miért ne tűnhetne fel itt, épp a Bükk kellős közepén? Persze erre konkrét bizonyítékom nincs (nem vagyok én Homérosz), csak annyi, hogy látni véltem errefelé korábban, távolról, ködszerűen felsejlőn. Neki szóló szerény felajánlás, vagy mondjuk a régi kifejezéssel, áldozat az erőfeszítés, ami szükséges az út megtételéhez. De ezt senki ne árulja el, mert nem szíveli a földi halandók zaklatását, és szörnyű haragjában nem kíméli a szerencsétlent, aki háborgatni merészeli. |
Mint tavaly kiderült, a közvetlen Eger–Szilvásvárad út nem a gondtalan sétakerékpározáshoz való. Nem a terep a megerőltető (csak a magamfajta rutintalanoknak), hanem a forgalom ijesztő. A felfelé küszködő teherautók és buszok az igazán ellenségesek – kerülgetnek azok nagy ívben, de a vastag füstjük az erősebb tüdőventilláció miatt különösen kellemetlen. Mégis, a józan ész ellenére ez a túra is ugyanazon az útvonalon zajlott, ismét csak az erő felmérése céljából. Múlt augusztusban az első hegyi kirándulás tapasztalatai begyűjtése érdekében, idén az eddig megtett okkal több (e szezonban addig körülbelül 2300) kilométer utáni kíváncsiság, hogy könnyebb-e letudni, mint újrakezdőként egy évvel korábban.
A válasz az utóbbi kérdésre határozottan igen. Pedig a kerékpár ugyanaz, csak a vén terepgumikat cseréltem országútira, sőt, nehezítésnek felraktam rá a túratáskát, felesleges tárgyakkal kitömve. Így majd kétszer annyi vizet hurcoltam magammal, mint ami kellett volna; aztán Szilvásváradon töltött pihenőhöz a dúsan pakolt váltóruházaton kívül még papucsot (! – ezzel a vonaton meg is botránkoztattam kerékpáros társaimat) is vittem, de mindezt direkt, ballasztként. Ezzel együtt az emelkedők rövidebbek, a pihenő később megtartandó volt. A Szilvásvárad előtti, tavaly nagyon megszenvedett kaptató most meglepetésszerűen korán véget ért. Csak számít valamit az bő kétezer kilométer, benne két, száz kilométer feletti, nem síkon letudott kirándulás, és még egy pár nappal korábbi Sas–Széchenyi–János–Hármashatár-hegyi félszázas erőpróba megmaradt izomláza sem volt igazán észrevehető. Egy hosszabb, több napos túránál úgyis sorozatterhelést kap ez ember – mondom ez magamat biztatva, a jövő évi komolyabb terveket dédelgetve.
Eger is sokat változott – persze lehet, főleg az én szememben, mivel most már nem homályosította el a látásomat a lecsorgó veríték. A várost átszelő patak mellett jól használható kerékpárút található, és a visszaúton a Felnémettől vezető, kicsit kerülőt jelentő, de kizárólag a kerékpárosoknak dedikált bicikliutat is felfedeztem. Ha akarjuk, Eger vasútállomástól a Bükk lábáig elkerülhetjük a forgalmas tranzitútvonalat, és ez nagy könnyebbség annak, aki inkább kerüli az zsúfolt többsávosakat, minthogy csak azért is megmutassa (értsd: tesz a kijelölt kerékpárutakra, ha ötven kilométeren ötven métert és/vagy öt percet spórolhat), hogy egyenrangú a négykerekűekkel.
Kiegészítő információk:
– az odaút Google-térképe (kéretik autósról gyalogos útvonaltervezésre átállítani, különben sokkal kanyargósabb vonalat rajzol az egri térképre);
– a visszaút Google-térképe;
– a Runtastic szerint az Eger–Szilvásvárad útvonalon megtett távolság 29,7 kilométer, az összes emelkedés 450 méter, az ereszkedés 231 méter. Indulás 153 méteren, a legmagasabb pont Bélapátfalva és Szilvásvárad között 384 méteren volt. A bő húsz perces köztes, táplálkozással töltött pihenővel együtt hozzávetőlegesen 2 óra 5 perc kellett a megtételéhez;
– visszafelé bruttó 79 percet vett igénybe a 30,3 kilométer és a 453 méter süllyedés, 238 méter emelkedés, benne a most feltérképezett Felnémet–Eger közti kerékpárúton töltött kerülővel – ami persze bőven megérte, és legközelebb nem is kell keresgélni. Pihenő itt nem volt, csak úgy négy perc lámpaszerelés a nappali erdei sötétségben;
ki is kellett jutni otthonról a Keletibe (hisz a két város között vonattal érdemes utazni), meg persze haza: a saját, némileg felfelé csaló kilométerórám szerint összesen 86,82 kilométert tettem meg, nettó 4:05:36 alatt, az elért legnagyobb sebesség 46 kilométer per óra volt. Hát igen, visszafelé volt egy kis szembeszél, és ez azon a pompás lejtőn is gátolta a gyorsabb robogást.
Az itt látható felvételek a kerékpár kormányára szerelt kamerával készültek. Nem javaslom megnézését azoknak, akik az elkerülhetetlen mozgást, vibrációt nem viselik el, esetleg rosszul lesznek tőle.
Eger–Szilvásvárad, filmen 7:16 perc
Szilvásvárad–Eger, majdnem maximalizálva a kijelölt kerékpárutak használatát, filmen 6:51 perc
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
