A szlovákok is készen vannak. Lássuk az új köntösbe öltözött tátrai villamost!

Korcsmáros Gábor   ·   2023.07.15. 18:00
00_krivan

Tizenötből kettő már elkészült, tátrai hegycsúcsokról kapják nevüket a ráncfelvarrott Bárónők. 

A ZSSK szlovák személyszállító vasúttársaság július idusán forgalomba helyezi két felújított Bárónőjét (Barónka) a Tátrai Villamos Vasúton. A felújított járművek komfortosabbak, takarékosabbak, s jobban igazodnak a ZSSK jelenlegi arculatához.

Ahogy azt korábban megírtuk, a ZSSK a Tátrai Villamos Vasúton használt, a kétezres évek elején beszerzett 425-ös sorozatú Stadler villamos motorvonatokat 31,5 millió euró értékű projekt keretén belül felújíttatja. A járművek modernizálását a ruttkai járműjavítóban (ŽOS Vrútky) végzik. A tervek szerint mind a tizenöt járművet felújítják az idei évben. 

A járművekbe légkondit, új utastájékoztató rendszert szereltek, felújították a vezetőállást, új üléseket is kaptak a vonatok. Az ablakokra árnyélók kerültek, USB-csatlakozók és konnektorok is helyet kaptak. Automata utasszámlálót, kamerarendszert és új burkolatot is kapott az utastér. A járművek korszerűsítésének célja, hogy javítsák az utazási komfortot, valamint megoldják a régi, már nem könnyen beszerezhető pótalkatrészek beszerzésének problémáját. Az első két felújított szerelvény a Kriváň és Končistá nevet kapták a magas-tátrai hegycsúcsok után. A többi felújított szerelvényt is hegycsúcsokról nevezik majd el, ebben az esetben híresebb magaslatok jönnek számításba, mint a „zubacskák” esetében.

Fotók: ZSSK

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek