A Wizz és Debrecen tíz éve

iho/repülés   ·   2022.10.12. 12:00
airport-debrecen

Váradi: „Gyakorlatilag a Wizz Air ma a legversenyképesebb légitársaság az iparágban.”

A Wizz Air, Európa leggyorsabban növekvő légitársasága és a Debreceni Nemzetközi Repülőtér közösen ünnepelte tíz éve tartó, sikeres együttműködését. Az eseményen részt vett Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója, Papp László, Debrecen polgármestere és Magyar Levente külügyminiszter-helyettes is – hangzik a légitársaság közleménye.

Egy évtizeddel ezelőtt, 2012-ben szállt fel London-Luton irányába a Wizz Air első járata a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről. Ezzel a járattal indult a légitársaság és a város légikikötőjének együttműködése. A reptér az elmúlt tíz évben közel 2,5 millió kelet-magyarországi régióból induló vagy ide érkező utas számára tette lehetővé a légi közlekedést – ebből több mint 2,1 millió a Wizz Air járatát választotta.

„Debrecen az elmúlt évtizedben kiemelkedő fejlődésen ment keresztül, és büszkék vagyunk, hogy ez a fellendülés és gazdasági élénkülés részben a Wizz Air-nek is köszönhető. Célunk, hogy a továbbiakban is részesei legyünk Debrecen és a Debreceni Nemzetközi Repülőtér sikereinek” – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója.

„A Wizz Airrel való partnerségünk meghozta a sikereket a légiközlekedésben, hisz megnyitotta Debrecent a világ számos égtája felé, európai és keleti úti célokkal kötötte össze a várost. A Wizz Air az elmúlt tíz évben több mint egymillió utast szállított Debrecenbe, így elmondható, hogy a légitársaság nagymértékben járult hozzá a város turisztikai fejlődéséhez” – mondta Papp László, Debrecen polgármestere.

Váradi József a beszédében a Wizz Air jövőbeni terveire is kitért: „A Wizz Air üzleti modellje a kihívásokkal teli gazdasági környezetben is stabil és fejlődőképes tud maradni. Büszkén mondhatom, hogy jelenleg légitársaságunknak van a világon a legnagyobb repülőgéprendelési állománya, amely hatalmas versenyelőnyt jelent, hiszen ennek köszönhetően folyamatosan a legmodernebb technológia és a piacon innovatívnak számító megoldások állnak rendelkezésünkre” – árulta el a vezérigazgató. „Gyakorlatilag a Wizz Air ma a legversenyképesebb légitársaság az iparágban.”

A Debreceni Nemzetközi Repülőtéren működő Wizz Air-bázis jelenleg egy géppel üzemel, amely a nyári szezonban kilenc, a téli szezonban öt járatot jelent. Az együttműködésnek köszönhetően a régióból elérhetővé vált többek közt Brüsszel, Burgasz, Eindhoven, Korfu, Lárnaka, London-Luton, Palma de Mallorca, Párizs és Tel-Aviv, is. Az elmúlt tíz év során 1 millió 102 ezer 992 induló és 1 millió 69 ezer 644 érkező utas fordult meg a nemzetközi repülőtéren a Wizz Air-nek köszönhetően, zárul a közlemény.

Ami a Wizz-t illeti, Váradi József a HVG-nek adott friss nyilatkozatában megerősíti: „a cél, hogy 2030 magasságában ötszázgépes légitársaság legyünk a mostani 170 gépesről. Azt gondoljuk, hogy továbbra is leginkább Közép-Kelet-Európa légitársasága maradunk, de építjük a bástyáinkat Nyugat-Európában, illetve egyre inkább látjuk a lehetőséget a keleti irányú terjeszkedésben is.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek