Át nem vett kínai Boeingok Indiának?

iho/repülés   ·   2022.10.21. 15:00
737max_through_the_paces6_960x540

Az Air India a következő években 300 gépes flottabővítésre készül, a leparkolt MAX-okból – első menetben? – ötvenet venne, nyilván erős kedvezményekkel.

Eldőlni látszik a sorsa ama keskenytörzsű utasszállítóknak, legalábbis egy részüknek, amelyek a Boeing gyártóközpontjaiban, illetve más reptereken várakoznak arra, hogy kínai megrendelőik végre átvegyék és kifizessék őket, de ez már egyre kevésbé valószínű.

Mint ismeretes, a második MAX katasztrófa nyomán Kína sietett az első ország lenni, amely letiltotta a típust, és ellentétben szinte az összes más nemzeti hatósággal, még mindig nem állította helyre az azóta alaposan módosított és javított gépek engedélyét. Emiatt aztán nem is vette át a Boeing gépeit (kivéve szórványosan nagy hatótávolságú típusokat), amire a Boeing elnöke, Dave Calhoun nemrég úgy reagált, hogy az amerikaiak „nem várhatnak örökké”.

Az azóta sem oldódó fagyos légkörben az sem okozott már túl nagy meglepetést, hogy a leparkolt Boeingok helyett néhány hónapja a nagy kínai légitársaságok hatalmas megrendelésekről állapodtak meg a konkurens európai gyártóval. Vagyis a Boeingnak nincs is mire várnia.

A kínai légicégek megrendelésére készült, de soha át nem vett 737-MAX-ok számát 140 körüli becsülik, ezek közül a kiszivárgó hírek szerint ötven körüli mennyiséget alkalmazna az indiai nemzeti légitársaság. Az Air India nemrég hatalmas, 300 gépes flottafejlesztési tervet hozott nyilvánosságra, amelyben azonban nyilvánosan nem szerepel a beszerzendő típusok megoszlása, csak a közeljövőben beérkező gépekről, eszerint a már leszerződött gépek közül decemberben kezdődik öt Boeing és 25 Airbus leszállítása a bérbeadó cégek részéről.

A nagy megrendelésekről a ma a TATA csoport által vezetett légicég tárgyal már a lehetséges gyárókkal. Az ötven MAX feltehetően olyan szerkezetben kerülne az indiaiakhoz, hogy a már teljesen kész gépeket az új üzemeltető festi át a saját színeire és építi át az utaskabint, ha szükséges.

Ez egyébként nyilván azért is fontos a Boeing számára, mert ha sikerül más légitársaságoknak is újra eladni a parkoló gépeket, hatalmas kapacitást foglalna le ez az átalakítás, gyakorlatilag könnyebb megoldás ezt áthárítani az üzemeltetőre, még akkor is, ha ez valamennyit feltehetően levesz az árból. Ugyanakkor az, hogy a gyártó elszánta magát a kínai példányok újraeladására, egyben viszonylag gyorsan megszerezhető állományt kínál más, MAX-okat rendelő légitársaságoknak.

A hírekben egyébként épp erről nincs adat, vagyis, hogy az indiaiak mennyiért jutnak a gépekhez, de nyilván bőven a listaár alatt, a Boeing számára azonban így is megéri, csak hogy a leparkolt állomány csökkenjen. Egyébként korábbi indiai üzletek kapcsán láthattuk, hogy a kontinensnyi ország légicégei a lehető legnehezebb tárgyalópartnerek, akik nem egyszer még azt is megreszkírozták, hogy nyilván nyomásgyakorlás végett a tárgyalások kellős közepén nyilvánosságra hozták a kérdéses összegeket, ami nagyon nem egyezik a a nemzetközi gyakorlattal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek