Automatizált portáldaruk gumikeréken

Kiss Bertalan   ·   2021.07.28. 15:00
00_portaldaru

A gumibaroncsos portáldaruk körülbelül másfél éve jelentek meg a Kalmar kínálatában, egy új fejezetet nyitva a konténerterminálok világában. Valójában egy újabb, rugalmas és költséghatékony alternatíva és nem a sínen futó daruk riválisai, hanem akár jól ki is egészítik azok munkáját.

Sínről betonra

Az RTG megtervezéshez számos, jól bevált műszaki megoldást vettek át a már korábban bemutatott, gumikerekes konténerrakodókból, például a tisztán elektormos (lítiumion akkumulátoros), vagy dízel-hibrid és a klasszikus, dízel-hidraulikus meghajtást, igazodva a piaci igényekhez.

A kormányzási rendszer is ugyanaz, ellenben lényeges különbség, hogy a portáldaruknak milliméter pontosan kell futniuk, sínek nélkül is, önvezető, illetve távvezérelt üzemmódban is. A nyolc pár kerékből itt is négy pár hajtott.

A kormányzási rendszer akkor kap szerepet, ha például át kell állni másik szekcióban vagy javítás, karbantartás miatt a kijelölt területre kell irányítani a darut. Ez a művelet csak közvetlenül, gyalogvezetéssel, nyakba akasztható irányítókonzollal lehetséges és igen nagy figyelmet igényel.

Éppen ez az egyik legnagyobb előnye a gumiabroncsos portáldaruknak, hogy kisebb forgalmú terminálokon, kikötőkben mobilizálhatók, árirányíthatók, bizonyos feltételek mellett, míg a sínpályán mozgó daruk esetében ez nem lehetséges. Ugyanakkor egy jelentős forgalmú kikötőben vagy intermodális terminálon jól kiegészíthetik, a nagyobb méretű és kapacitású, sínen mozgó daruk munkáját, például egy-egy szekción belül.

Az elektromos és dízel-elektromos változat gépészeti egységei

Az autonóm konténerrakodókhoz hasonlóan, szintén a Kalmar felhő alapú, CMS (Crane Management System) rendszerét alkalmazzák és több portáldaru munkája hangolható össze és két daru is mozoghat ugyanazon virtuális pályán.

Főbb paraméterek

A gumiabroncsos portáldaruk típustól, mérettől függően 4–10 konténer szélességig, illetve 1+3-tól 1+6 konténer magasságig alkalmazhatók és nincs konzolon kívüli (oldalsó) rakodási lehetőség. A maximum teherbírás 41 tonna, ellenben legalább két tonnával könyebbek, mint az ugyanolyan méretű sínen mozgó változat. A maximum haladási tempó 130 méter/perc, az emelőmű mozgása 70 méter/perc, az emelés–süllyesztés 26–52 méter/perc sebességgel lehetséges. Ezen paraméterekkel harminc vagon fel-le rakodása, húsz konténer egymásra rakodása, illetve tizenöt kamion megrakodása lehetséges óránként.

Az elektromos RTG számítógépes képe

A sínen mozgók portáldaruk egységesen külső elektromos meghajtásúak, hagyományos kábeldobbal. A főbb praméterek

  • a 20–55 méter síntávolság,
  • maximum 65 tonna teherbírás és
  • akár 18-18 méteres oldalirányú elérési/rakodási távolság

a sínpályákon kívül.

Áthelyezésre készen, már elkormányzott kerekkekel

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek