Az új Jumbón Washingtonba – II.

A cikk első felében a Lufthansa Frankfurt–Washington járatról számoltunk be, itt olvashatjátok el. Most álljon itt egy rövid összefoglaló a visszaútról is.

Általában, ha repülni készül az ember, érdemes egy kicsit hamarabb érkezni a repülőtérre. Én is így tettem – főleg, mert ez Washingtonban különösen igaz. Egyrészt az úton könnyen dugóba kerülhetünk, másrészt érdemes időt szánni arra, hogy alaposan megcsodáljuk a Dulles reptér gyönyörű, íves felvételi épületét.

Érdemes tudni azt is, hogy a terminál előtti gyorsparkolóban akár két sorban is meg lehet állni annyi időre, amíg kikapjuk a csomagtartóból a bőröndöt, de a sofőr már nem hagyhatja el a jármű környékét, mert azonnal elvitetik az autót az útból.

A terminálon a Lufthansának saját check-in pultjai vannak. Ha nincs feladandó csomag, érdemes jó előre becsekkolni, ezt a Lufthansánál indulás előtt 23 órával meg tudjuk tenni. Nemcsak a sorban állást lehet így elkerülni, de még válogathatunk is az ülőhelyekből.

A biztonsági ellenőrzést követően vonattal lehet átjutni a terminálba. Az ellenőrzéskor rögtön kiderül, ki az, aki nem először repül már. Legyünk rutinosak! Válasszunk olyan cipőt, amiből könnyen ki lehet bújni, ne viseljünk lehetőleg övet, illetve minden fémtárgyat tegyünk a csomagba vagy a zakóba, kabátba. Így elkerülhetjük az időigényes cipőfűzögetést, és az elfeledett fémtárgyak keresgélését, összegyűjtését. Nem kell zavartan toporognunk, és a sort sem tartjuk majd fel. A laptopot és a folyadékokat tartalmazó nesszeszert is érdemes kézben vagy a kézipoggyász külső zsebébe tenni a gyorsabb haladás érdekében.

A Washington Dulles reptéren bőven tudunk mit vásárolni, de azoknak, akik inkább nem szeretnének költekezni, a Lufthansa várója kínál remek időtöltést. Ennek felső szintjén a Senator és HON kártyával utazók, valamint a first class utasok mulathatnak, míg lent a business utasok. Mindkét szinten zuhanyzók, svédasztal és óriási bőrfotelek várják az utasokat. A két szint közti egyetlen, nem túl jelentős különbség az, hogy felül ablakok is vannak, míg odalent viszont csak tévét nézhetünk a kilátás helyett. Közös viszont az is, hogy a váróból külön folyosón, elsőként szállhatunk be a repülőgépbe. Sajnos Ferihegyen nincs hasonló megoldás, ott a businessváró és a beszállító kapu között hosszas gyaloglásra és időnként tömegre kell számítani. A Dulles reptéren vannak a világ egyetlen emelőbuszai, melyről a reptérépítés nemzetközi szaktekintélye, Somogyi-Tóth Gábor írt korábban kitűnő cikket az ihón. Ezeket az ormótlan szerkezeteket is lehet nézegetni egy ideig, az első részben írtam arról, hogyan érdemes használni őket.

Visszafelé este hatkor indult a gép, így a bal oldalán utazók megcsodálhatták a naplementét, majd ezúttal egyéb látványosság híján én is nagyobb érdeklődéssel használtam ki a filmválasztékot. Ezen a gépen még a turistaosztályon is minden utasnak van saját tévéje. Az este hatkor kezdődő utazás körülbelül hétórás volt, helyi idő szerint reggel nyolcórás frankfurti érkezéssel, így akiket elkapott az álmosság, jobban is jártak, ha kihasználták a business class nyújtotta alvási lehetőségeket.

A lufthansás jumbo business-ülései ugyanis síkká alakíthatók. Sőt, szinte teljesen vízszintessé, ami egy repülőn igazán nagy áldás. Habár a Lufthansa business- és first osztálya korábban egy kicsit elmaradt a versenytársakétól, mostanra pótolta ebbéli lemaradását. Régebben is voltak olyan légitársaságok, ahol síkká dönthető ülések voltak, de ezek nem voltak vízszintesek, és rendszerint 150-170 fokban lehetett őket dönteni úgy, hogy a láb felé lejtettek. Ez sokaknak nehézzé teszi a zaj miatt egyébként sem zavartalan alvást, de ezen a gépen szerencsére már szinte teljesen vízszintesen alhatunk, 198 centi, azaz csaknem két méter hosszúságon – ez pedig még nekem is elegendő a magam 190 centijével. A korábbi cikkben említett zajkiegyenlítős fülessel pedig tovább tökéletesíthettem a komfortérzetem.

Az ülés egyetlen gombnyomással kényelmes heverőpozícióba vagy ággyá alakítható át. Lábunkat feltehetjük a tévé alatti polcra, ami alá pedig befér a cipőnk is. Ez a lábtartó polc némi vitát váltott ki a szakmában, mivel sokak szerint szűkös a hely, de nem véletlenül van hely alul a cipőknek. A rutinosabb utazók ritkán tartják a lábukon a cipőt hét órán át, pláne nem alvás közben. Ehhez persze oda kell figyelni a megfelelő higiéniára, így lehetőleg frissen mosakodva érdemes érkezni egy hosszabb repülőútra, így senkit nem zavarnak majd esetleges kellemetlen szagok. De a Lufthansa gondolt azokra is, akiknek esetleg nem jut idő indulás előtt egy gyors mosdásra. A fedélzeti nesszeszerben található ezért egy zokni is, így azt felvehetjük, ha fázna a lábunk, de akár a mosdóig is el lehet benne sétálni, akár egy váltócipőben. A nesszeszerben találunk még gondosan elhelyezett fogkefét és fogkrémet is (elvégre éjszaka utazunk, ezek pedig reggel is nagyon jól jönnek), a mosdóban pedig szájvíz és kézkrém is van.

Vacsorára a három különböző fogást tartalmazó étlapról választhatunk, utána pedig lekapcsolják a kabinvilágítást, és minden utast megkérnek, hogy húzza le a redőnyt – ha ő nem is alszik, legalább a szomszédjait ne zavarja a nemsokára felkelő nap fénye. Reggelire bőséggel válogathatunk magunknak, de aki az evés helyett inkább pihenne még egy kicsit, azt nem keltik fel, ám nekik is készülnek egy kicsit szűkösebb étkezéssel leszállás előtt.

Kiszállni szintén a már ismert sorrendben lehet: az első, aztán a business-, majd a turistaosztály utasai kezdhetik meg a kiszállást. A frankfurti reptéren 3 lounge várja a business-utasokat, de Budapest felé már nem lehet bemenni a tengerentúlra indulók panorámás különvárójába. De ez ne szegje senki kedvét, hiszen a többi váróban is bőven vannak kényelmes fotelek, sőt, pihenőszoba is, ahol normál ágyakban lehet egy pár órát ejtőzni. A személyzettől még ébresztést is lehet kérni, hogy véletlenül se aludjuk át a csatlakozást. Nekem leginkább a zuhanyzóra volt szükségem, amit kifogástalan, tiszta állapotban találtam. Ugyan nem márványmosdós, aranycsapos luxus várja az embert, hanem egy normál méretű, átlagos fürdőszoba, de az minőségében és felépítésében is pontosan megfelel arra, hogy egy repülőn töltött éjszaka után újra frissen jelenhessünk meg.

A Frankfurt–Budapest útvonalon már hagyományos, keskenytörzsű géppel utaztam, ahol ismét csak a valamivel bővebb hely és ételválaszték, iletve kitüntetett figyelem várt. Itt már kevésbé éri meg business-osztályon utazni. De az, hogy az interkontinentális szakaszon kényelmesen, kompromisszumok és szűkölködés nélkül lehet utazni, az valóban megéri az árát. Turistaként azért, mert az első napot nem kell a repülés kipihenésével tölteni, az üzleti útra indulóknak meg azért, mert érkezésük után nem kóvályognak gyűrötten és álmosan tárgyalás helyett, hanem rögtön bele tudják vetni magukat a munkába. Persze csak akkor, ha az üzlet megéri azt a két-három ezer dolláros felárat.