Az utasok javaslatai alapján bővül a vasúti menetrendi kínálat

iho/vasút   ·   2021.11.24. 14:38
01_mav-pr_menetrend

December 12-én, vasárnap lép életbe a MÁV-Start 2021/2022-es menetrendje, amelyet idén első alkalommal, online társadalmi egyeztetés során lehetett véleményezni. A közszolgáltatást megrendelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) döntése alapján, a nyáron beérkezett érdemi észrevételekből több fejlesztés is megvalósul már a decemberi menetrendváltástól.

Ezáltal az új menetrend nemcsak a pályafelújítások, járműbeszerzések révén lehetővé vált módosításokat tartalmazza, hanem a lakosság javaslatait is fgyelembe veszi, hogy még inkább az utasok igényeihez igazított gyakorisággal és indulási időkkel közlekedjenek a vonatok. Emellett a vasúttársaság a megváltozott utazási szokásokat is számításba vette, és több vonalon tovább javítja a szolgáltatási színvonalat, növelve a környezetbarát vasút versenyképességét az egyéni közlekedéssel szemben.

  • A pusztaszabolcsi és a hatvani vonalon végzett pályafelújítások eredményeként sűrűbb menetrendet vezet be a vasúttársaság, csökkennek a menetidők. Jelentősen javul Érd, Százhalombatta, Pusztaszabolcs és Dunaújváros vasúti kapcsolata a fővárossal. Csúcsidőben közlekedő gyorsított személyvonatokkal húsz perccel rövidebb lesz a menetidő (62–63 perc) Budapest és Dunaújváros között. Hatvanból és Gödöllőről Budapestre 15 perccel csökken az eljutási idő reggelenként az új zónázó vonatoknak köszönhetően.
  • Esztergom és Süttő között jelentősen sűrűbb vonatközlekedés fogadja az utasokat (nyolc pár vonat munkanapokon).
  • Hétvégenként Budapest és Tatabánya között félóránként, Tatabánya és Oroszlány között óránként járnak a vonatok.
  • Szombaton és vasárnap hosszabb útvonalon, Rákos és Piliscsaba között közlekednek az S76-os járatok. G72-es gyorsított vonatok hétvégén is járnak az esztergomi vonalon.
  • A tatabányai, veresegyházi, pusztaszabolcsi, továbbá dunaújvárosi vonalon új hajnali, illetve késő esti, éjszakai vonatok közlekednek.
  • Debrecen, Nyíregyháza, Békéscsaba, Kecskemét, Szolnok térségében javul az elővárosi, illetve az intercity közlekedés.
  • Több regionális vonalon is menetrendi fejlesztést hajt végre a MÁV-Start, növeli a járatsűrűséget.
  • Minden budapesti elővárosi vasútvonalon jelentősen csökkentik, többségükön feloldják a karácsony és újév közötti, korábbi közlekedési korlátozások jelentős részét, így az eddig kimaradó személy- és gyorsított személyvonatok az ünnepi időszakra eső munkahéten is sűrű kiszolgálást nyújtanak.

A járási szintű menetrendi egyeztetések a területi közlekedésszervező irodák közreműködésével, az önkormányzatok, térségi nagyfoglalkoztatók, közintézmények képviselőinek bevonásával zajlanak. Idén júliusban a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonproft Kft. a honlapján kialakított felületen – első alkalommal – online véleményeztetésre bocsátotta a menetrendtervezetet. Több mint háromezer észrevétel, előremutató ötlet és javaslat érkezett be. Ezért az ITM úgy döntött, nem várja be a jövő nyárra tervezett éles egyeztetést, számos kínálatbővítés – a közlekedők elvárásaihoz igazodva – teszi kedvezőbbé, gyorsabbá az utazást már a december 12-én hatályba lépő menetrendváltástól.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár november 11-én, a Nyugati pályaudvaron tartot sajtótájékoztatón ismerteték a jövő évi vasúti menetrend legfontosabb újdonságait (fotó: Vörös Attila)

A közösségi közlekedést gyakran használók legközelebb jövő nyáron tehetik meg észrevételeiket, javaslataikat a vasúti menetrendek tervezéséhez. A hosszabb távú tervek szerint az elektronikus egyeztetést az összetettebb helyközi autóbuszos menetrendekre is kiterjesztik.

Budapesti előváros

G42, S40, S42

A Budapest–Százhalombatta–Pusztaszabolcs vonalszakasz felújításának eredményeképpen jelentős fejlesztéseket tud bevezetni a MÁV-Start, csökken az eljutási idő, javul a vasút versenyképessége.

  • Budapest és Dunaújváros között a reggeli csúcsidőben a Déli pályaudvar felé, délután Dunaújváros felé új, gyorsított megállási renddel közlekedő G42-es vonatok közlekednek. A vonatok a Budapest-Kelenföld és Dunaújváros közötti távot 62–63 perc alatt fogják teljesíteni, ez csaknem húszperces menetidőcsökkenést jelent a jelenlegi menetrendhez képest. Késő este is indul vonat Budapestről Dunaújvárosba.
  • Gyakrabban közlekednek a vonatok Budapest és Százhalombatta között.

S80, Z80

A Budapest–Hatvan vasútvonal felújításának köszönhetően decembertől még több vonat áll az utasok rendelkezésére és gyorsabb lesz az eljutás.

  • Hatvanból a Keleti pályaudvarra a reggeli időszakban a MÁV-Start Z80-as jelzésű zónázó vonatokat indít, amelyek Gödöllő és a Keleti között nem állnak meg. A Z80-as vonatok menettartama reggelenként a jelenleginél mintegy 15 perccel lesz rövidebb a fővárosba Hatvanból és Gödöllőről.
  • A Z80-as vonatok bevezetése miatt a vonalon a reggeli menetrend jelentősen változik, új S80-as jelzésű személyvonatok fognak közlekedni.

S10, G71, S40, S42

Az utasforgalmi igényeknek megfelelően sűríti a vasúttársaság a vonatközlekedését több elővárosi vonalon, valamint bővíti az üzemidőt, az utolsó járatok később, az első járatok korábban fognak indulni.

  • Új S10 jelzésű vonatpár közlekedik Budapest és Tatabánya, illetve Győr között az éjszakai órákban.
  • Új G71 jelzésű gyorsított vonat indul késő este Budapestről Veresegyházon át Vác felé.
  • Új S40-es és S42-es vonatpárok közlekednek késő este és hajnalban Budapest és Pusztaszabolcs, valamint Budapest és Dunaújváros között, így a jelenleginél két órával később is haza lehet jutni Dunaújvárosba.

Hétvégék, ünnepek

Az elővárosi vonalakon a hétvégi és ünnepi időszakokban is bővíti a járatszámot a MÁV-Start.

  • A budapesti külső körvasúton, Újpalota érintésével közlekedő S76-os vonatok útvonalát hétvégén meghosszabbítják, a vonatok mindennap Piliscsaba és Rákos között fognak járni. A vonatok hétvégén hat és 21 óra között óránként, Rákosról óra három perckor, Piliscsabáról óra öt perckor indulnak.
  • A Budapest–Esztergom vonalon hétvégi napokon új menetrendet vezetnek be; ekkor is közlekednek a gyorsabb eljutásokat lehetővé tevő G72-es gyorsított vonatok, változik a megállási rendjük.
  • A hétvégi napokon is óránként indulnak a Budapest és Oroszlány között közlekedő S12-es személyvonatok. A fejlesztéssel a járatsűrűség megduplázódik, Budapest és Tatabánya között a vonatok hatvan helyett harmincpercenként, Tatabánya és Oroszlány között 120 helyett hatvanpercenként fognak közlekedni.
  • A korábbi években a legtöbb elővárosi vonaton az ünnepi időszakban jelentősen ritkább menetrend volt érvényben. Az idei ünnepi időszakban a korábbi évekhez képest jelentősen több járat indul majd, a menetrendi korlátozást a legtöbb vonat esetében eltörölték.
Dunántúl

4-es számú vasútvonal

A nyári társadalmi egyeztetés észrevételei, javaslatai alapján a menetrendváltástól jelentősen bővül a kínálat az Esztergom–Komárom vonalon. A vonal a térségből Esztergom felé, átszállással pedig Budapest felé is versenyképes szolgáltatást tud nyújtani, így a menetrendváltástól sűrűbb menetrend lesz érvényben.

  • A vonal Esztergom és Süttő közötti szakaszán munkanapokon nyolc pár vonat fog közlekedni, a csúcsidei időszakokban óránkénti indulásokkal, megfelelve az esztergomi iskolába és munkába járási igényeknek. Valamennyi vonat esetében lesz csatlakozás a budapesti járatokhoz Esztergom-Kertváros állomáson.
  • A nyolc vonatból három-négy vonat meghosszabbított útvonalon Esztergom és Komárom, illetve egy vonatpár Esztergom és Székesfehérvár között közlekedik, bővül tehát az eljutási lehetőség Süttő és Almásfüzitő között is.
  • Munkanapokon reggelente Süttő és Esztergom között óránként, a délutáni csúcsidőben Esztergom és Süttő irányban hatvan–kilencven percenként közlekednek a vonatok.

S440

A Székesfehérvár–Pusztaszabolcs vonal fontos szerepet tölt be Székesfehérvár elővárosi közlekedésében, ezért a menetrendváltástól gyakrabban járnak a vonatok a regionális vonalon.

  • Munkanapokon reggel új S440 jelzésű vonatpár közlekedik, amely a munkába és iskolába járás szempontjából kedvező időszakban érkezik Székesfehérvárra.
  • Délután két új S440 jelzésű vonatpár közlekedik, így ebben az időszakban a jelenlegi kétórás helyett órás követéssel fognak járni a vonatok.
  • A Dombóvár–Komló vonalon jelentősen fejleszti a menetrendet a vasúttársaság a társadalmi egyeztetés visszajelzéseinek megfelelve. A menetrendváltástól naponta négy vonatpár fog közlekedni, alkalmazkodva a munkába járási igényekhez, illetve csatlakozást nyújtva a Budapest és Pécs, illetve Kaposvár közötti intercityvonatokhoz is.

Pécs környéke

  • Budapest és Pécs között az intercity-vonatok indulási, érkezési ideje öt–tíz perccel módosul, menettartamuk néhány perccel növekszik. Az eddigi többlet vonatként közlekedő Tubes Intercity-vonatpár a menetrendváltástól nem közlekedik.
  • Az IC-khez csatlakozás érdekében a Pécs–Villány vonalon közlekedő személyvonatok közlekedési ideje 15 perccel módosul.
Kelet-Magyarország

100-as számú vasútvonal

A legnagyobb intercity utasforgalmú vasútvonalon a járatok közlekedését kismértékben átalakítja, bővíti a MÁV-Start.

  • Budapest és Záhony között közlekedő Délibáb intercity vonatpár a menetrendváltástól Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Tokaj–Miskolc-Tiszai útvonalon fog közlekedni, Miskolcról, Szerencsről ezentúl már a nyíregyházi átszállást mellőzve teszi lehetővé szolnoki irányban a fővárosi közvetlen eljutást a Nyugati pályaudvarra. A Budapest–Nyíregyháza közötti Rétköz és Hajdú IC-vonatpár naponta meghosszabbított útvonalon Záhonyig, illetve Záhonytól közlekedik, így nem csökken a határállomás elérhetősége.
  • A reggeli időszakban új intercity indul naponta a Nyugati pályaudvarról 5:23-kor Nyíregyházára. A vonat Debrecenbe még nyolc óra előtt megérkezik, így az iskolába és munkába járáshoz is alkalmas Hajdúszoboszló felől.
  • Az esti időszakban az eddig csak pénteki és vasárnapi napokon közlekedő Ung IC mindennap indul, így este nyolc után is lehet intercityvel utazni Debrecenből Budapestre.
  • A Budapest és Mátészalka között közlekedő Kraszna IC útvonalát meghosszabbítják Fehérgyarmatra, ezáltal a térség közvetlen budapesti kapcsolatot kap.
Nemzetközi forgalom

Ausztria

Budapest és Bécs között továbbra is egész nap, óránként teremtenek kapcsolatot az eurocity- és a railjet xpress-vonatok.

A menetrendváltástól bővítik a Budapest és Graz közötti közvetlen vonatok számát. A jelenlegi Rába IC helyett decembertől kedvezőbb indulási idővel két pár vonat is közlekedik Budapest és Stájerország fővárosa között: a Keleti pályaudvarról 8:15-kor induló Mura, valamint a 16:15-kor induló Dráva IC-vonat közül a Dráva Grazból Mariboron át egészen Ljubljanáig közlekedik. A vonatokban közlekedő IC+-kocsikban a kerékpárszállítás is lehetséges lesz.

Románia, Erdély

A vasúttársaság Budapest–Arad és –Temesvár között, a jelenleginél sűrűbb menetrendet vezet be négy új pár vonat révén. A fejlesztés eredményeként kétóránként, ütemes menetrend szerint közlekednek a vonatok napközben. Ezek közül a Béga és a Körös IC célállomása Temesvár, a Maros és a Zaránd IC-é pedig Arad.

Corvin néven új éjszakai nemzetközi vonatpár indul Kolozsvár és Magyarország, valamint Ausztria között. A Corvin éjszakai kocsijai Bécs és Kolozsvár között közlekednek, a Győr–Budapest–Szolnok–Püspökladány–Nagyvárad útvonalon. A vonat Kolozsvár felé Bécsből 19:42-kor, a Keleti pályaudvarról 23:10 perckor indul, és 8:23-kor érkezik Kolozsvárra, ellenkező irányban 21 órakor indul Kolozsvárról, a Keletibe 5:10-re, Bécsbe 8:21-re érkezik.

Ukrajna, Kárpátalja

Bővülnek a közvetlen távolsági eljutási lehetőségek Magyarország és Munkács között. A Budapest és Munkács között közlekedő Latorca intercity mellett új közvetlen vonatpár közlekedik reggel Nyíregyházáról Munkácsra, ellenkező irányban este Munkácsról egészen Budapestre.

Észak, északkelet

Decembertől bővíti a MÁV-Start a Budapest és Kassa közötti nemzetközi összeköttetést, a két város között a Hernád Intercity-vonatok egész nap kétóránként fognak közlekedni a Budapest–Miskolc–Hidasnémeti útvonalon. A Budapest és Kassa között közlekedő IC-k közül egy párral hétfőtől péntekig lehetőség nyílik átszállás nélkül tovább utazni Eperjesig.

A Budapest–Pozsony–Prága között közlekedő ütemes, kétóránkénti eurocitykhez igazodva decembertől a Berlin, Prága, Varsó felé közlekedő éjszakai Metropol Euronight a Keleti pályaudvar helyett a Nyugatiból indul és oda érkezik.

A Budapest–Hamburg viszonylatú Hungária Eurocity egy csehországi pályafelújítás miatt 2022 szeptemberéig csak Prágáig jár.

(A tartalom megjelenését a MÁV Zrt. támogatta)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek