Belgrád nevetve leelőzött minket

iho/közút   ·   2012.04.13. 10:30
Bus-pluskicsi

Idén februárban igazán fontosnak nevezhető újítást vezettek be a szerb fővárosban. A BusPlusra keresztelt csipkártyás rendszert meglepően gyorsan, alig néhány hónap alatt hozták össze Belgrádban. Az első érintőképernyők még tavaly augusztusban tűntek föl néhány járaton, ezeket azonban még csak néhányan (a havibérletesek) használhatták. Nem sokkal korábban jelentek meg az új, rendkívül informatív megállójelző táblák városszerte – minderről a Serbia Insajd blog adott hírt.

A Szerbiával foglalkozó magyar nyelvű oldal szerint idővel hiába bővült a tesztek köre, az utasok java része továbbra is a régi bérleteiket és lyukasztós jegyeket használta. Már ha egyáltalán érvényesítették azokat, hiszen az utóbbi években a belgrádi ellenőrök is jól megkülönböztethető láthatósági mellényt hordanak, így könnyű őket kiszúrni. A blog megjegyzi, hogy egyfajta helyi népszokás, hogy a muszájból érvényesített jegyet a gazdája a lyukasztóban „felejti”, így segítve a később felszállókat.

Ennek most vége, hiszen az új rendszer bevezetésével együtt az ellenőrök is átvedlettek civil ruhába, így maximum a hordozható BusPlus kártyavizsgálókról lehet őket felismerni. A szerző azonban tréfásan megjegyezte, hogy ez a masina biztosan drága lehet, mert február eleje, azaz a „csipogtatós” rendszer bevezetése óta egyetlen ellenőrt sem látott.

A csipkártya és a kézi terminál<br />(fotó: http://www.danubeogradu.rs)

A BusPlust egyébként a nevével ellentétben nemcsak autóbuszon vezették be, hanem villamoson, trolin és a metrón (BG:VOZ) is. A rendszer lényege egyszerű: egy bankkártya méretű plasztikkártyára a városszerte megtalálható kioszkoknál feltölthetünk bármekkora kreditet. Innentől kezdve egyszerű dolgunk van: miután felszálltunk egy járműre, ezt a kártyát kell hozzáérinteni a leolvasóhoz, amely így levonja az utazás árát.

A bérlettel rendelkezők haladékot kaptak. Bár a csipkártya érvényesítése – vélhetően statisztikai megfontolások miatt – számukra is kötelező, ha mégis elfelejtik, az első néhány hónapban csak figyelmeztetést kapnak, büntetést nem.

A bejegyzés szerzője megjegyzi, hogy a korábbi papírjegyekkel az volt az egyik legfőbb gond, hogy az időnkénti random áremeléseket követően elveszítették az érvényességüket. Szerinte tehát egy viszonylag nagyobb összeggel jó előre bebiztosíthatjuk magunkat. Az automaták minden egyes érvényesítésnél kijelzik, hogy mennyi kreditünk van és az hány további utazásra elegendő az adott zónában. A zónahatáron kívülre utazóknak az érintőkijelzőn ki kell választaniuk a megfelelő opciót, majd a gép ezután a drágább összeget vonja le. Az éjszakai buszokra továbbra is külön jegyet kell venni a kalauztól, de ezeket a járatokat amúgy sem a városi közlekedési társaság működteti, hanem jellemzően magáncégek.

Kapcsolódó hírek