Bengálizás szubjektíven
Eredetileg Újpestre és Kispestre hirdettek meg nosztalgiavillamosozást augusztus 5-ére, vasárnapra – milyen érdekes, hogy mindkét helyszínen focimeccs is bekavart később – Kispestre jutott volna a 436-os sárga villamos, Újpestre, Palotára pedig a barna 611-es. Hatalmas a kánikula, úgy gondolkodtam, hogy inkább otthon punnyadok vagy kinézek valami vízpartra, ezek már úgyis „megvoltak”. Szombaton jött a hír egy közösségi oldalon, hogy a 611-esnek olyan hibája lett amit csak emeléssel tudnak megoldani, legkorábban hétfőn, ezért az újpesti, palotai vonalakon a Debrecenből visszahozott FVV Bengáli fog közlekedni. Őszintén sajnáltam a 611-est, de ez a hír, hogy az ember szűkebb pátriájába jön a Benga, rögtön felkeltette az érdeklődésemet, pláne, hogy rengeteg emlék fűz ehhez a kocstipushoz.
Amióta visszakerült Budapestre a 492-es, azóta vártam, hogy mikor sikerül Újpesten „megcsípni” őkelmét. Az csak hab volt a tortán, hogy vasárnap reggel érkezett az új hír, miszerint a fradis műszaknak sikerült a 611-est is megjavítani, így ki fog menni, a Benga meg – ha már megígérték (mint a viccben a nyuszika), úgyszintén.
Gyermekkoromban utaztam FVV-kkel az újpesti vonalakon (8-as, 10-es, 55-ös), például a nyolcassal jártunk az egykori Baross utcai Tündér moziba, amely a piac széléről indult. De amire igazán emlékszem, a 14-es vonalán járó Bengálik, igaz azok egyirányúak voltak, mert akkoriban mind a Marx téri (Kádár, Visegrádi utca), mind a Szellemtelepi végállomáson hurokban fordultak vissza. A 12-es vonalán akkoriban 1000-es, 1500-as motorkocsik jártak két középbejáratú pótkocsival. Az lenne a nosztalgiázás non plus ultrája ha egyszerre közlekedne a Lehel (Élmunkás) tér és Újpest-Palota között a Bengáli és az 1526-os az utolsó megmaradt középfeljárós kocsival (ami még egyelőre Csipkerózsika-álmát alussza az angyalföldi kocsiszínben). Van egy sanda gyanúm, hogy erre még igencsak sokat kell várni.
A 492-essel és társaival a nyolcvanas években napi szinten találkoztam és utaztam amikor egy fél évet tölthettem katonaként Debrecenben, akkor is kedveltem őket és sajnáltam, hogy olyan hamar kikoptak Pestről. Most újra itt van az egyik példányuk és gyanítható, hogy sokákáig itt is marad, a cíviseknek maradt még bőven belőlük.
Amíg a „sínzabálót” üldöztem, láthattam a vasútállomás büféjéhez kitett tévén és Újpesten, a Bajnokok teraszán felállított kivetítőn, hogy sportolóink két arany- és egy bronzéremmel gazdagították hazánk olimpiai medáliagyűjteményét. Innét is gratulálok nekik!
