Brüsszel döntött, támogatja a 3-as metrót

Joó Ferenc   ·   2018.07.11. 13:45
m3-eu-400

Kedden közölte az Európai Bizottság, hogy uniós támogatásból 473,4 millió euró, azaz napi árfolyamon számolva 154 milliárd forintnak megfelelő támogatást nyújt a 3-as metró vonalának felújítására. Az MTI szerint Corina Cretu regionális politikáért felelős biztos a bejelentéskor kihangsúlyozta, hogy a támogatásnak köszönhetően a vonalon utazó naponta több mint félmillió utas – Budapest lakói és a gyönyörű magyar fővárosba látogató turisták – jobb szolgáltatásokat kapnak, korszerű és gyorsabb metróval utazhatnak a jövőben. A vonalon található mind a húsz állomást és a teljes világítási rendszert felújítják, hogy kellemesebb legyen a várost átszelő utazás. „A támogatás konkrét példája annak, hogy az EU gondot fordít a polgárok jóllétére. Különösen örülök annak, hogy az uniós finanszírozás hozzájárul a teljes vonal akadálymentesítéséhez” – fogalmazott Cretu.

Cretu szerint a felújítást követően naponta tizenháromezerrel több utas tudja majd használni a metróvonalat. Ezt úgy tudjuk értelmezni, hogy csúcsidőben a megszűnő lassújelek hatására nagyobb sebességgel közlekedő szerelvények rövidebb idő alatt tudják majd megtenni az állomások közötti távolságot a jelenleginél, így sűrűbben tudnak közlekedni. Egy hatkocsis metrószerelvényben körülbelül ezeregyszáz fő utazhat, így ez napi szinten irányonként hat többlet szerelvény közlekedtetését jelenti a csúcsidőben, kétórás reggeli csúccsal számolva például húszpercenként plusz egy járatot.

A 3-as metró állomásaira (is) igencsak ráfér a felújítás<br>(fotó: Vörös Attila)

A most megítélt támogatás első körben többnek tűnik, mint a vonal felújításának tervezett 137 milliárd forintos költsége. Az eredeti összeget az akkori árfolyam alapján euróban igényelte Magyarország és forintálisan csak a magyar valuta gyengülése miatt lett több. Az árfolyam-változást viszont tükrözik az árak is. Csak az első, északi szakasz állomásainak és a teljes alagút felújításának költsége 71,9 milliárd forintba kerül. A második, középső szakasz állomásainak felújítására beérkezett ajánlatok rendre nagyobb összegeket tartalmaznak, mint az eredeti számítások, és minden bizonnyal a harmadik szakasz állomásai felújításának költsége sem lesz olcsóbb a tervezettnél. Mindent összevetve nagyon is könnyen elképzelhető, hogy az EU-s támogatás és a főváros hatmilliárd forintja, amit az akadálymentesítésre szántak, nem fogja fedezni a teljes felújítás költségét.

Ha viszont másképpen közelítjük meg a dolgot, akkor látható, hogy a kormány által a metrófelújításra szánt összeg most javarészt felszabadul, miután az EU a metrófelújítást majdnem teljes költségét pénzeli. A több mint százmilliárd forintból meg lehetne valósítani az összes állomás teljes akadálymentesítését, le lehetne cserélni a felújítás során meghagyott régebbi típusú biztosítóberendezést, talán még új villamosokat is lehetne vásárolni a fővárosnak.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek