Buszgyárat vegyenek!

Ács Attila   ·   2012.08.06. 15:00
01

Az újvidéki gyár mintegy 60 éves múltra tekint vissza, annak idején Autobuskaroserija néven kezdték meg a termelést, és több mint 30 éven át a szlovén TAM városi modelljeit szerelték össze. Fénykorukat a 80-as évek végén élték: 1989-ben 700 dolgozó 700 buszt gyártott. Az elmúlt évben már csak 200 ember állt alkalmazásban a cégnél, és csupán 56 busz kördült ki a gyárkapun.

Az egykori hazai Alfa Buszhoz hasonlóan ők is a Volvo helyi partnerei voltak, ami azt jelentette, hogy a svéd alvázakra helyben építették a saját tervezésű felépítményt. A közelmúltban viszont megállapodást kötöttek a Mercedesszel is, illetve a VDL Lexio modelljeinek karosszériái is itt készültek.

A „saját márkás” buszok elsősorban a helyi közlekedési vállalatoknál, illetve Oroszországban, Szaúd-Arábiában és Szíriában találtak gazdára.

A gyár egy körülbelül 125 ezer négyzetméteres területen fekszik, Újvidék egyik ipari övezetében, az autópályához közel. A jelenlegi tulajdonosok most a részvények 86 százalékától kívánnak megválni.

Neobus Citta LE<br>(fotó: Neobus)

Kapcsolódó hírek