Buszon, villamoson keményebbülünk

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.12.14. 08:45
kiskep

Már nem sokáig utazhat az ember Prágában, Brünnben vagy Plzeňben kárpitos ülésen. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján ezeket higiéniai okok miatt lecserélik műanyagra vagy fára. Azt mondják, nem praktikusak. Nem minden esetben ez a legmegfelelőbb megoldás.

Az első három választási lehetőség: Nem nyert!<br>(fotók: DPP)

A cseh fővárosban például nemrég zárult le egy felmérés, amelyben az embereket arról kérdezték, milyen típusú ülésen a legjobb utazni. Összesen 11 ezer 500 válasz érkezett a Prágai Közlekedési Vállalathoz (DPP), amelyekből kiderült, hogy az utasoknak a legfontosabb kritérium a tisztaság, s csak ez után következik a kényelem. Nyolc különböző üléstípusból választhattak az érdeklődők, amit a Tömegközlekedési Múzeumban ki is lehetett próbálni. A győztes villamosülés a teljesen műanyagból készült modell lett, a buszoknál pedig a műbőr bevonat nyerte el az utasok tetszését a leginkább.

Az 5-ös számút választották legtöbben a villamosok legjobb ülésének, a 8-as pedig a buszokba a legmegfelelőbb a válaszadók szerint

Az üléstípusok változása nemcsak Prágában figyelhető meg, de Brünnben, Plzeňben, vagy Ostraván is. Az új villamosok általában már gyárilag inkább műanyag vagy faborítású üléseket kapnak, ugyanígy az újonnan gyártott buszokban is kiszorulnak a kárpittal ellátott ülések. Csehország második legnagyobb városában is éppen most folyik egy felmérés, milyen típusúra cseréljék a tömegközlekedési eszközök üléseit. Ostraván fokozatosan a műanyag hódít egyre nagyobb teret magának a buszokban, villamosokban. Olomoucon is ugyanez a helyzet, ott a régi buszokban is kicserélik az üléseket. Plzeňben pedig az új Škoda villamosok beszerzésével szaporodnak a fából készült ülések.

Éppen ezek a legellentmondásosabb típusok, ugyanis könnyen tisztíthatóak, olcsó a karbantartásuk, viszont kényelmetlenek, sőt hidegek is egyben. Prágában például az új Škoda 15t For City típusú villamosokban is faborítású ülések vannak, ami egy 15–20 perces utazásnál megteszi hatását, azaz az ember feszengeni kezd. Nem beszélve arról, hogy a felület elég csúszós, télen pedig kimondottan hűti az utasok ülepét. Az utas mottója akár ez is lehetne: ha műanyag ülés, öröm ér, ha, kárpit ülés bánat ér, ha fa ülés, aranyér.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek