Új nemzetközi megrendeléseket remél az idei InnoTranstól a cseh vasúti ipar
Akkumulátoros motorvonatot, duálüzemű mozdonyt, teherkocsikat, nagysebességű vasúti technológiákat és világpremiereket mutatnak be Berlinben, szeptember 22–25. között.
Akkumulátoros motorvonatot, duálüzemű mozdonyt, teherkocsikat, nagysebességű vasúti technológiákat és világpremiereket mutatnak be Berlinben, szeptember 22–25. között.
A CAF sorozatgyártású motorvonatával 273 kilométeres távot is teljesítettek, kizárólag az akkupakkok dolgoztak a Siemens németországi tesztpályáján.
A PPP-konstrukcióban megvalósuló pátyolgatás harminc évre és hatvanegy járműre szól.
A DB Regio Mitte a szükséges végső engedélyeket követően, várhatóan októbertől kezdheti meg a kétrészes, villamos-akkumulátoros üzemű járművek utasforgalmi próbaüzemét.
Alaprendelésként ötven duálüzemű mozdonyt kérnek a Siemenstől, de akár száztíz is lehet belőle. Az első gépeket 2029-ben veheti át a lízingcég.
Hét alternatív, villamos-akkus hajtású motorvonatot szereznek be a Stadlertől, még inkább elősegítve a dízelüzemről való átállást az alsó-ausztriai regionális viszonylatokon.
A Westfalen-Lippe-i közlekedési hatóság NWL hatvanegy Mireo Plus B villamos-akkumulátoros szerelvényt rendelt a Siemenstől.
A balti ország közlekedési hatósága, az Autotransporta Direkcija kilenc kétrészes, széles nyomtávú villamos-akkus szerelvényt rendelt a csehektől.
A dániai Aarhus Letbane nyolc Citylinket szerez be. Az akkucsomaggal a felsővezetékek lejegesedése vagy betáplálási probléma esetén akár tíz kilométert is megtehetnek drót nélkül a járművek.
A gyártó a Nexraillel kötött keretszerződése akár kétszáz négyáramnemű Euero9000 villamos-hibrid mozdony leszállításáról szól.
A Cando Rail & Terminals szerint az akkumulátoros üzem járható utat jelenthet az országban jelenleg üzemelő kétezernél is több dízel tolatómozdony zöldebb üzemeléséhez.
A norvég város villamoshálózatának üzemeltetője, a Bybanen AS a Windhoff Bahn & Anlagentechniktől rendelt egy VentuS-LR SF50 típusú, speciális gépet.
Ráadásul a vonal két szövetségi államot köt össze, még akkor is, ha csak összesen 18 és fél kilométer hosszú.
Az első villamos-akkumulátoros Končar-szerelvény Zágráb és Belovár között pendlizik.
A nemzeti vasút Ukrzaliznyicja (UZ) tíz zéró emissziós vontatójárművet vásárol a bolgár Express Service-től.