Keleti: két hét „csend”, de hogyan sikerült megoldani a pályaudvar bezárását?
A reggeli csúcsot simán abszolváltuk, jön lassan a délutáni roham. Mik a tapasztalataik?
A reggeli csúcsot simán abszolváltuk, jön lassan a délutáni roham. Mik a tapasztalataik?
A Közlekedési Kultúra Napja alkalmából a Magyar Autóklub közreműködésével nyílt napot rendezett a Magyar Közlekedési Szövetség a BKV Vasúti Járműjavító Kft. vendégeként.
A terveket a magyar résztvevőkből álló NSV Varsó Konzorcium készítheti el két év alatt.
Vidd be kedvenced a munkahelyedre!-szlogennel indult el a 16. Bringázz a munkába!-kampány. Az idén tavasszal egy hónapon át, május 6-ától 31-éig tartó kampánnyal a mindennapos munkába kerékpározás előnyeit igyekeznek megmutatni, és újra emberek ezreit nyeregbe ültetni.
A rendőrség becslése szerint tízezren voltak az eső ellenére a vasárnapi I bike Budapest bringás felvonuláson, amit a 2024-ig szükséges kerékpáros fejlesztésekért tartottak. A Kerékpárosklub 12+1 pontban foglalta össze, mit kellene tennie a következő főpolgármesternek ahhoz, hogy Budapest kielégítse a lakói kerékpározás iránti igényét, sőt, hogy azok is kerékpárral közlekedjenek, akik még nem teszik.
Karbantartás miatt május 13-ától 26-áig zárva tart a Keleti pályaudvar, emiatt számos vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul.