Nemzetközi befektető vásárolta meg a HelloParks fóti logisztikai csarnokát
A 46 ezer négyzetméteres FT1 csarnok teljes területét bérlők hasznosítják, többek között a BYD.
A 46 ezer négyzetméteres FT1 csarnok teljes területét bérlők hasznosítják, többek között a BYD.
A létesítmény szolgáltatásai iránti kereslet jelentősen meghaladja az előre jelzetteket, és a szűk keresztmetszeteket következtében időnként akadozik a konténerek átrakása.
Korszerű programozható robotokkal és a hozzájuk kapcsolódó, szakértő által fejlesztett oktatási anyaggal gazdagodnak az oktatási intézmények, amikben szeptembertől startol a képzés.
A napokban megszerzett engedéllyel önállóan szállíthat Németországban a litván nemzeti árufuvarozó vasúttársaság lengyel leányvállalata, csökkentve a más társaságoktól való függőségét.
A két vállalat mostantól közös cégként folytatja működését. A logisztikai óriás nemcsak globálisan, de Magyarországon is az élre tört, új szintre emelve vezető szerepét a hazai szállítmányozási és logisztikai piacon.
A legutóbbi beszerzések a Föld néhány pontjáról.
A viselhető technológia alkalmazásával a vállalat célja, hogy csökkentse a fizikai megterhelést a nehéz termékek összekészítése során, hosszú távon támogatva a munkavállalók egészségét a raktári munkafolyamatokban.
A két szakterületet összekötő szoros kooperáció fenntartása elengedhetetlen a természeti erőforrások megóvása és a fenntartható gazdasági működés érdekében.
Csütürtöktől kezdődően az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjak eltérő alkalmazásáról szóló döntések érvényüket vesztik.
A visegrádi Magyar Szállítmányozók Napja 2026 rendezvény egyik legfontosabb tanulsága: a logisztika működését ma már nem lehet pusztán költség- és hatékonysági kérdésként kezelni.
A lengyel nemzeti vasúttársaság teherszállítási üzletága 2025-ben bíróság által felügyelt szerkezetátalakítási eljárás alatt működött.
A lengyel vasúti lízingcég első körben öt új Newag-mozdonnyal segíti elő a Lengyelország, Szlovákia és Csehország közötti nemzetközi teherfuvarozást.
A megnövelt, akár hétszáz kilométeres hatótávú haszonjárművek tovább szélesítik az elektromos hajtású közúti teherfuvarozás akciórádiuszát. Az értékesítés fokozatosan indul be az éven a különböző piacokon.
A hagyományt folytatva idén ismét megrendezik a Logisztika Napját. A csaknem két évtizedes múltú kezdeményezésre hazánkban is komoly figyelem irányul, különösen egy olyan időszakban, amikor a globális gazdaság működését egymást követő logisztikai kihívások is formálják.
A cél továbbra is ambiciózus: egymillió kilométer letekerése a kevesebb folyami és tengeri műanyaghulladékért.