Lemondott az Ukrán Vasutak elnöke
Olekszandr Kamisin ezentúl az Ukrzaliznicja (UZ) Európai Integrációs Irodáját fogja majd vezetni.
Olekszandr Kamisin ezentúl az Ukrzaliznicja (UZ) Európai Integrációs Irodáját fogja majd vezetni.
Az EU jóváhagyásával 1,1 milliárd euróval enyhítik a vasúti szektor égbe szökő villamosenergia-árait.
A Szófia közelében található bozsuristei ipari parkban megépített létesítmény a nyugat-bulgáriai ügyfelek által megrendelt, a kikötőben kirakodott konténereket fogja kezelni, melyeket vasúton szállítanak a terminál és a kikötő között.
A Walvis Bay és Arandis közötti, száznyolc kilométer hosszú fővonalszakaszon már nyolcvan kilométer per órás tempóval lehet haladni a korábbi negyven helyett.
A bimodális szállítás a francia vasúti árufuvarozás legdinamikusabb szegmense, jelenleg az ágazat teljes tevékenységének 39 százalékát teszi ki.
Linzbe, Bécsbe és Wolfurtba is elérhetőek fuvarok.
A munkaerőhiány világszerte szinte minden iparágban észrevehető. A DB Cargo hollandiai leányvállalatánál arra törekednek, hogy a digitalizáció által kevesebb emberrel is elvégezhető legyen a munka.
Az orosz határtól és a helsinki kikötőtől nagyjából egyenlő távolságra található kouvolai létesítmény az ország első olyan vasúti-közúti terminálja, mely a TEN-T hálózaton fekszik.
A lengyel CPK és az Ukrán Vasutak (UZ) egy új, személy- és teherszállításra egyaránt használni tervezett, nagysebességű vasúti pálya fejlesztéséről egyezett meg, mely egyben a leggyorsabb vasúti útvonal is lesz a két ország között.
Az Európai Vasúti Fuvarozási Szövetség (ERFA) szerint a pénzügyi támogatásnak nem szabad ördögi körként működni.
A több mint ötszáz hektáros beruházás újabb lendületet adhat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye keleti részének.
Rostock és Verona között február végétől már heti hatszor fognak közlekedni a logisztikai vállalat tehervonatai a növekvő igények kielégítése érdekében.
A vegyipari óriás BASF és a legnagyobb belga intermodális terminál Combinant az Infrabel támogatásával akarja megkönnyíteni az Antwerpen–Bruges kikötőben található telephelyeik vasúti elérését.
Habár a vasúti teherforgalom közel sem élénk a két ország között, az oroszok növelni akarják a szerelvények gyakoriságát. A szállítmányok gyakran lovak – és fegyverek is?
A tevékenység ellátását a társaság országos lefedettségű egyeskocsi-fuvarozási technológiája teszi lehetővé.