Megerősítette stratégiai partnerségét a Cosco Shipping és az ÖBB Rail Cargo Group
A Rail Cargo Terminal - BILK-en találkoztak a cégvezetők.
A Rail Cargo Terminal - BILK-en találkoztak a cégvezetők.
A litván nemzeti vasút (LTG) a napokban kötött egyetértési megállapodást az Ukrán Vasúttal (UZ) a szolgáltatás elindításáról.
Az észak-dán kikötővárossal való kapcsolattal a Norvégia és a kontinentális Európa közötti intermodális árufuvarozási útvonal megvalósíthatóságát hivatott bemutatni a DB Cargo-leány.
Hszi Csin-ping kínai elnök budapesti látogatása során összesen tizennyolc fontos megegyezést írt alá Magyarország és Kína.
Az egykori kiskundorozsmai átrakó területén működő PSP Terminál a helyi fejlesztéseket és a tranzitforgalmat szolgálja ki.
A széles nyomtávú járművekkel zúzottkövet tervez szállítani a litván nemzeti vasúttársaság árufuvarozó üzletága, megerősítve piaci helyzetét az országban.
A megállapodást még tavaly decemberben írtak alá, az üzlet most zárult le.
A két ország által közösen megépített, 2015 óta üzemelő vaspálya létfontosságú a laoszi gazdaságnak.
A Béchartól a Gâra Djebilet vasércbányáig vezető, 575 kilométeres pályán a tervek szerint évente hárommillió tonna nyersanyagot szállíthatnak majd.
Budapest és Dunaharaszti határán épült fel az új komplexum.
A valós idejű adatokból származó, mesterséges intelligencia által felfejtett következtetések abban segítenek a vállalatoknak, hogy jobb döntéseket hozzanak az ellátási láncok egészében, racionalizálják a termékfejlesztést és javítsák a gyártás hatékonyságát.
Az együttműködés példaértékű kezdeményezés, amely elősegíti a logisztikai szakemberek magas szintű képzését, és hozzájárul a logisztikai szektor magyarországi fejlődéséhez.
Országhatáron innen és túl számos programmal találkozhatnak a logisztika iránt érdeklődők április 18-án.
A néhány napja életre hívott szolgáltatás a lengyelországi Dabrowa Gornicza és az ukrajnai Mosztiszka között elérhető.
A debreceni társaság kissé csökkenő bevétel mellett mintegy 916 millió forint mínuszt könyvelhetett el.