Kiskunfélegyháza és Gátér között is a vágányban dolgoznak
Többek között a 147-es számú vicinálison is újul a pálya.
Többek között a 147-es számú vicinálison is újul a pálya.
A korlátozások a közösségi közlekedést is érintik: a 35-ös, 36-os, 148-as, 151-es és 948-as buszok a Kvassay híd felé terelve közlekednek.
Kétszáztíz helyszínen folytatódik az útfelújítási program, összesen 149 milliárd forintból, melynek több mint a felét uniós forrásból finanszírozzák.
A kínai Csungtaj-vasútvonal szerves részét alkotni hivatott, tizenegy kilométeres műtárgyon mindössze két perc alatt haladnak majd át a szerelvények, ezzel a leggyorsabb víz alatti vasúti alagút lesz a világon.
A tranzit teherszállítás szempontjából fontos, másfél kilométeres összekötővágányon felül egy új megállóhelyet is létrehoznak, a leendő Metrans-terminálhoz is megépül a bekötővágány, összesen tizenkétmilliárd forintból.
A 147-es számú Kiskunfélegyháza–Orosháza vicinális hét és fél kilométerén decemberig dolgoznak a gépek.
Július 27-étől 30-áig az első és az utolsó vonatok helyett pótlóbuszok járnak Sárbogárd és Dombóvár között.
Háromhónapos, átfogó pályakarbantartás zajlik a Mezőzombor–Nyíregyháza vasúti szakaszon.
A DB InfraGo most a Troisdorf és Wiesbaden között a Rajna völgyében kanyargó, százhatvan kilométer hosszú pályát zárta ki decemberig.
A MÁV Pályaműködtetési Zrt. már meg is kötötte a 30-as vonal Székesfehérvár–Szabadbattyán–Lepsény szakaszának fejlesztését lehetővé tevő tervezési szerződést. A cél a kétvágányú, százhatvanas pálya, új átkötéssel a 29-esre.
A körülbelül 690 millió euró értékű megállapodás az Október hatodika város és Alexandria, valamint a Bilbeisz és a Ramadán 10. napja város közötti vonalakra érvényes.
A 108-as vonal körülbelül huszonhét kilométeres pályaszakaszán szép csendben, nagyobb hírverés nélkül készült el a villamosítás.
A GYSEV több viszonylatán is vágányzári menetrend szerint közlekednek a vonatok a nyár egyes részén.
Az integrált vasúthálózat (ZSK) elnevezésű, országos szintű, tizenkilenc vasúti folyosó fejlesztését tartalmazó vasútfejlesztési stratégia az épülő központi repülőtéren, a CPK-n összekapcsolni tervezett tíz vasúti korridor korábbi koncepcióját váltja fel.
A DB InfraGo október másodikával lát neki a 221 kilométer hosszú Lehrte–Berlin vasúti folyosó átépítésének. A Berlin és Hannover közötti távolsági vonatok jövő év végéig kerülő útvonalon fognak járni, hosszabb menettartammal.