Úton az első Ukrajna–Kína viszonylatú export tehervonat
A Kijevből Hszianba tartó, történelmi fontosságú szerelvény negyvenhárom konténernyi fát cipel.
A Kijevből Hszianba tartó, történelmi fontosságú szerelvény negyvenhárom konténernyi fát cipel.
A kazah–kínai határnál fekvő Dosztikot Mojintivel összekötő, villamosított sínpár az ötszörösére növeli majd az Új Selyemút úgynevezett középső folyosójának kapacitását.
Egy konténervonat ezerkétszáz tonna hulladékot és sittet tud elszállítani, ami hetven rakott teherautót jelentene.
A társaság csak idén öt új fuvart indított, nyolc célpontot összekötve.
Az első, Hofejből indított szerelvény száz TEU-nyi árut szállított a Németország egyetlen mélyvízű kikötőjének számító Wilhelmshavenbe.
Vasúti szállítmányozási vegyesvállalatot hoz létre a részben állami tulajdonú magyar CER Cargo és az orosz államvasút logisztikai vállalata, az RZD Logistics, kínai partner bevonásával.
A szerelvényen utazó konténerek Helsinkiből tartanak a Mumbai közelében található Nhava Sheva konténerkikötőbe.
Csak Ferihegyen lesz több egybefüggő beton az országban, amikor elkészül az EWG terminál. Az építkezést a partifecskék is kiszúrták maguknak, az építők megvédik a fészkeiket!
A 835 méteres szerelvény a napokban közlekedett le Maschenből Malmöbe, egyetlen mozdonnyal.
A konténerszállítmányok vasúti és tengeri intermodális fuvarozással gyorsabban jutnak el Vlagyivosztokból Bremerhavenbe, mint kizárólag hajón.
Az Ever Given konténerszállító elakadását, majd a forgalmi torlódás megszűnését követően jelentős mennyiségű hajó tart a holland kikötőbe. Képes lesz kiszolgálni az áruk továbbszállításához szükséges kapacitásokat a vasút?
Az első Kína–Európa expressz 2011 márciusában indult útnak Csungkingból Duisburgba, új korszakot nyitva a vasúti árufuvarozásban.
A több mint háromezer tonnás szerelvény kilencven rakott konténert szállított Sławkówból Gdanskba.
Április 5-étől már hetente négyszer járnak a logisztikai cég intermodális TransFER-vonatai, zöld energiát használva.
Megerősítette a záhonyi intermodális forgalmak növelésével kapcsolatos szándékait a CELIZ Konzorcium és a Rail Cargo Hungaria.