Új konténerfuvarok kötik össze Görögországot és Szerbiát

iho/vasút   ·   2022.08.22. 12:00
nis_szarazkikoto

A tehervonatok a szaloniki kikötő és Niš között szállítanak konténereket.

A menetrend szerinti első blokkvonat a CMA CGM globális logisztikai társaság konténereivel augusztus 17-én reggel indult útnak a szaloniki ThPA konténerterminálból, és még aznap késő este, körülbelül 16 órával később be is futott a niši Mbox terminálba.

A szolgáltatás a ThPA S.A., a korábban TrainOSE néven ismert görög vasúttársaság, a Hellenic Train S.A., az észak-macedón teherfuvarozó vasút MZ Transport, a szerb tehervasút Kombinovani Prevoz d.o.o., valamint kilenc másik magán- és állami szervezetek együttműködésének eredményeként valósult meg.

A vonatok szeptembertől mindkét irányban szerdánként és szombatonként kora reggel fognak indulni, és még aznap meg is érkeznek célállomásukra. A szaloniki terminált üzemeltető vállalat célja a fuvarok számának növelése.

A ThPA vezérigazgatója és igazgatótanácsának ügyvezető elnöke, Thanos Liagkos úgy véli, hogy a vállalat következetesen hajtja végre fejlesztési stratégiáját és beruházási tervét, hangsúlyt fektetve a kikötő infrastruktúrájának és felszerelésének korszerűsítésére, miközben a szomszédos országokkal is javítja a szaloniki kikötő vasúti kapcsolatát.

A ThPA jelentősége egyre nagyobb a nemzetközi kikötők között. A létesítmény képes fogadni a Délkelet-, Közép- és Kelet-Európát, valamint a Balkánt a világ többi részével összekötő fő szállítási útvonalakon közlekedő hajókat, a vasúti kapcsolat pedig összeköttetést garantál az európai hátország felé – számol be a Rail Freight.

(Nyitóképünkön a niši szárazkikötő. Kép forrása: railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közút Ellátási lánc Haszonjármű Szállítmányozás Logisztika

Egymást érik a változások a fuvarozásban: és ezek igazából ránk is hatással lehetnek

iho/közút   ·   2026.02.26. 08:00

A 2026-os év kezdete az útdíjemeléstől volt hangos. Az emelkedés ugyan nem maradt el, de kisebb mértékben valósult meg, mint az tervezett volt. Július 1-jén életbe lép egy új EU-s tachográf-szabályozás, ami a korábbiaknál szigorúbban ellenőriz. Sőt, a KRESZ tervezett módosításai szintén jelentős hatással lehetnek a magyarországi fuvarozási piacra.