Csütörtöktől újra használható a debreceni repülőtér

MTI/iho   ·   2024.07.17. 12:10
Airport-Debrecen

A nemzetközi légikikötő várhatóan július 18-án éjjel fél egytől ismét fogadja a Debrecenbe érkező és onnan induló járatokat.

A Debrecen International Airport Kft. közleménye szerint a repülőtér munkatársai a Nemzetgazdasági Minisztériummal, valamint Debrecen önkormányzatával szoros szakmai együttműködésben azonnal megkezdték a futópályán múlt hét csütörtökön keletkezett sérülésének javíttatását, a betontáblák cseréjét. Ezt követően a szakemberek további állapotfelméréseket, valamint műszaki ellenőrzéseket végeztek annak érdekében, hogy a futópályát a repülésbiztonsági kockázat minimalizálása mellett helyezhessék ismét üzembe.

Az elmúlt napokban megnövekedett számú telefonhívások hatékonyabb kezelése, valamint az utasok eredményesebb tájékoztatása érdekében a már meglévő telefonos elérhetőség mellett a debreceni repülőtér további telefonszámokat tett elérhetővé, így a hajnali négy és este hét óra közötti időszakban megnövelt kapacitás mellett segítik az utasok tájékoztatását.

Továbbra is folyamatos a kapcsolattartás a partner légitársaságokkal, valamint utazási irodákkal annak érdekében, hogy a repülőtér munkatársai a lehető legalaposabb tájékoztatást tudják adni az utasoknak.

A repülőtér múlt hét csütörtökön jelezte, hogy az este végzett futópálya ellenőrzés során munkatársaik olyan hibát észleltek a pálya felületén a tartósan fennálló magas hőmérséklet miatt, amelynek következtében a hiba kijavításáig a debreceni nemzetközi repülőtér ideiglenes bezárása mellett döntöttek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek