Dubaj: olcsó harcigép-megoldás keletről?

iho/repülés   ·   2011.11.14. 11:51
jf-17_cim

Öt közel-keleti ország is vizsgálja a kínai-pakisztáni együttműködésben fejlesztett harci gép beszerzését. Az érdeklődés magyarázza, hogy a JF-17-es mind a földi kiállításon, mind a légiprogramban szerepel a Dubai Airshow-n.

Az együttműködés jellemző pillanata volt, amikor a Show első napján Dubajban a pakisztáni légierő parancsnoka a kínai fegyverexporttal és importtal foglalkozó állami vállalat szervezésében tartott sajtótájékoztatót. Rao Qamar Szulejman légimarsall pedig nem a gép harcászati jelentőségéről, hanem eladási esélyeiről beszélt elsősorban.

Elmondta, öt közel-keleti ország küld pilótákat Pakisztánba, hogy kipróbálják a gépet, felmérjék képességeit. Hangsúlyozta: a JF-17-es 2-3-szor olcsóbb, mint a versenytársai, és a fenntartása, üzemeltetése sem annyira költséges. Egyébként a Dubajban jelen lévő egyiptomi vezérkari főnök külön jelezte országa érdeklődését a típus iránt. Igazi látványos felszállás légibemutatóra<br>fotók: wikimedia

A Flightglobal beszámolója idézi a pakisztáni katonai vezetőket, akik szerint nem kis lehetőségről van szó: a típus 4-5 ezer(!) régi MiG-21-es és 23-as, sőt, MiG-29-es és az amerikai F-5-ös leváltására is alkalmas lenne. A pakisztáni légierő tapasztalatai szerint ilyen képességekkel rendelkező gép ilyen alacsony áron sehol nem létezik a mai kínálatban.

A sajtótájékoztatón nem említették, de korábban a pakisztániak azt is állították, hogy korai F-16-osok leváltására is olcsó megoldás lenne a gép, de az amerikai típust használó légierők az F-16-osok utódjaként rendszerint F-16-osokat alkalmaztak: vagy az A/B változatok alapos felújításával, vagy újabb modernebb példányok beszerzésével.

Tavaly Farnboroughban is sokan érdeklődtek a kínai-pakisztáni gép iránt

A Pakisztáni Légierő kötelékében a gépek már több, mint tízezer felszállást teljesítettek, két század 16-18 gépet repül, hamarosan felállítják a harmadikat is. A pakisztániak eddig 150 gép megvásárlására kötöttek szerzpődést, de a teljes példányszám akár 250 is lehet.

A JF-17 sárkányszerkezete felerészben, avionikája több, mint felerészben Pakisztánban készül. A kínai-pakisztáni együttműködés vadászgépek közös fejlesztésére még a nyolcvanas évekre nyúlik vissza, a JF-17 ősének tekinthető F-1C programot 1998-ban indították. 2003-ban repült az első változat először, a tesztrepülések tapasztalatai alapján azonban a gépet 2005-ben eléggé alaposan áttervezték, ekkor kapta például azt a belépőél-kiterjesztést (LERX), amely megoldotta a korai változat kormányozhatósági problémáit. Ugyancsak átalakították a beömlőket, elhagyták a levegő beáramlásának mechanikus szabályozását.

Modern glasss-cockpit képernyős kijelzőkkel, plusz HOTAS és HUD

Gond volt az orosz eredetű RD-93-as hajtóművekkel, a MiG-29-eseknél használt RD-33-as továbbfejlesztett változatával: Moszkva ugyanis jó ideig tiltotta Kínának ezek továbbadását más országok felé, de Pakisztán esetében végül 2007-ben feloldották a tilalmat. 2010-ben, amikor arab országok harcigép-tendere során a JF-17 már konkrétan versenybe szállt az orosz MiG-29-es ajánlattal, az orosz gyártó ismét követelte a hajtóművek exporttilalmát, de végülis Farnboroughban a nemzetközi repülőszalonon Kína és Oroszország képviselői száz hajtómű megvásárlásáról és továbbiak opcionális beszerzéséről írtak alá megállapodást, azzal, hogy ezeknek a hajtóműveknek az exportálására az eddigi egyezmények évényesek - vagyis a pakisztáni gépek továbbbra is kaphatnak belőlük. Ugyanakkor időről időre felröppennek hírek hazai (kínai) hajtómű fejlesztéséről, állítólag teszterepüléseket is végeztek vele, de ez még nyilvánvalóan nem érett a gyártásra.

A fegyverzet is főképp kínai, a pilótafülke modern "glass-cockpit" képernyős kijelzőkkel és olyan HUD-dal, amely megbízhatóan működik trópusi körülmények között, magas páratartalmú levegőben is.

Kapcsolódó hírek