Egy hét forgalomkorlátozás a Nyugati téren az M3-as metróvonal felújítása miatt

iho   ·   2020.09.26. 12:15
nyugati_daru02

Útszűkületekre, részleges sávlezárásokra, forgalomterelésekre és sebességkorlátozásokra kell számítani. Először a Nyugati téren, de idővel máshol is, egészen november 6-áig.

Szeptember 28-ától november 6-áig

  • a Váci úton,
  • a Bajcsy-Zsilinszky úton,
  • a Károly körúton,
  • a Múzeum körúton
  • és az Üllői úton

kell korlátozásokra készülni a 3-as metró felújítása miatt. A munkavégzések során a felszíni autóbuszos pótlás biztosításához szükséges infrastruktúrát építiok ki, több szakaszban és helyszínen, az M3 metróvonal középső, Lehel tér–Nagyvárad tér közötti szakaszának felújításához kapcsolódóan.

A Nyugati téren szeptember 28.–október 4. között a forgalmirend-változások az alábbiak szerint alakulnak:

  • a Váci úton befelé, a belváros irányába, részlegesen lezárják a belső visszafordító és balra, a Teréz körútra kanyarodó sávot. A megszokott közlekedési irányok továbbra is használhatóak maradnak a külső forgalmi sávból.
  • a Szent István körútról balra a Váci útra kanyarodó két forgalmi sáv esetében sávelhúzásra kell számítani.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek