Elektromos, négyüléses, kínai: egy ígéretes konstrukció

iho   ·   2019.11.01. 12:00
cim
Először emelkedett a levegőbe a senjangi Liaoning General Aviation Research Institute prototípusa, egy vállszárnyas kompozit gép kétágú légcsavarral.

A legfontosabb adatok, amelyeket az első repülés alkalmából ismertettek: a korábbi kétüléses típusból fejlesztett RX4E maximális felszállósúlya 1200 kilogramm, fesztávolsága 13 és fél méter. Egy töltéssel másfél órát repülhet, maximális sebessége kétszáz kilométer óránként, a maximális távolság, amit eddig Senjangból repültek vele, 300 kilométer volt. Az akkumulátorok kapacitása csaknem 70 kilowattóra.

(fotók: Asia Times)

A fejlesztést végző intézet egyik vezetője elmondta, hogy az energiatárolás fejlődésével ezek az adatok tovább javulhatnak. A Lianoning General Aviation honlapján szerepel az a kétüléses típus, ami már bemutatkozott a vuhani nemzetközi szalonon is, maga a kompozit sárkánynak egyébként van egy vitorlázó változata is, nagyobb fesztávval, 17-es siklószámmal, a kétüléses iskolagépben oktató és növendék egymás mellett ül.

Az RX4E kiváló fel- és leszálló paramétereket mutat, alacsony az átesési sebessége, alkalmas füves pályákon is az üzemeltetésre, a gép zajszintje pedig alacsony, „szinte nem is hallani”, ahogy a konstruktőrök fogalmaznak.  A gép igen sokféle feladatkörben repülhet, például mint pilótaképzés, sétarepülés, légifotózás.

A kétszemélyes előd (fotó: Rui Xiang Company)

A négyüléses gép alkalmas platform tengeri és hibrid-meghajtású változat fejlesztéséhez is, hangzik az intézet nyilatkozata. A világon már lassan kétszázhoz közelít az elektromos meghajtású konstrukcióknak, illetve ilyen gép fejlesztési programjának a száma, ugyanakkor ezek, pláne a már repülő típusok túlnyomó részben kétülésesek. A négyülésesek között szerepel egy elektromos meghajtásra átalakított Cessna-172-es, az amerikai Bye Aerospace pedig már rendelést is kapott egy légitaxi-társaságtól a kétülésese bázisán fejlesztés alatt álló eFlyer 4-re, vagyis a négyüléses változatra.

A kínai típus jelentőségét feltehetően az adja, hogy a kontinensnyi ország kisgépes repülése most valóban a komoly fellendülés korszakába lépett, nem utolsó sorban azért, mert a hatalmas léptékben bővülő közforgalmi repülés számára egyre több és több pilótát kellene képezni.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek