Elindította első pekingi járatát a LOT

MTI   ·   2012.05.30. 08:16

Elindította első pekingi járatát kedden a lengyel LOT légitársaság: a Varsóban felszálló 767-es Boeing fedélzetén Anna Komorowska, az államfő felesége és Waldemar Pawlak miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter utazott Kínába.

A LOT a lengyel államfő tavaly decemberi kínai látogatása során aláírt szándéknyilatkozat alapján indította újra pekingi járatait – írta a lengyel wp.pl honlap. Korábban 1987-ben, majd 1989 és 1998 között használta ezt az útvonalat.

Marcin Piróg, a társaság elnöke kiemelte, hogy 2012-ben még heti három alkalommal indulnak Varsóból járatok Pekingbe, de jövőre már heti öt járatot terveznek, 2014-től pedig naponta repülnek lengyel gépek a kínai fővárosba. A tervek szerint már fél év múlva Dreamlinerekkel tudják helyettesíteni a most szolgáló gépeket.

Piróg 70 százalékos kihasználtsággal számol már az első évben, és a folyamatosan kiépülő lengyel–kínai kereskedelmi kapcsolatok jegyében kínai utasokra, elsősorban üzletemberekre számít.

A pekingi járatok visszaállítására csak a kedvező leszállási és indulási időpontok jóváhagyása és a szibériai légtér használatának tavalyi engedélyezése után kerülhetett sor. Ez utóbbinak köszönhetően egyebek között az üzemanyagköltséget és a repülés időtartamát is sikerült csökkenteni.

A Dreamlinerek bevezetése után egy tokiói járatot is tervez indítani a lengyel légitársaság.

Kapcsolódó hírek