Épül a kontinentális Európa legnagyobb intermodális terminálja

iho   ·   2020.03.11. 12:00
400px_cabooter_venlo

Körülbelül nyolcévnyi tervezést és konzultációt követően valósulhat meg a Greenport Venlo vasúti terminál. A 28 hektáron elterülő ingatlanon Ha minden a terveknek megfelelőan tud haladni, a létesítmény első, 15 hektáros része már idén szeptemberben megkezdheti a működést. A cég reményei szerint a fennmaradó 13 hektáros terület kialakítása is még az éven elkezdődhet.

A terminál létrehozására kiírt közbeszerzésre a Cabooter mellett az ECT is jelentkezett, a cég a rotterdami Maasvlaktén két mélytengeri terminált is üzemeltet. Végül a Limburg tartománybeli Cabooter nyert, a vállalat saját büdzséből finanszírozza a több mint húszmillió euró, vagyis bő 6,3 milliárd forint értékű beruházást. A terminál környékén eddig tizenegy kilométernyi vasúti pályát építettek ki, melynek 50 millió eurós (közel 16 milliárd forint) költéségét a holland kormány, Limburg tartomány, valamint Venlo és Horst aan de Maas önkormányzatai közösen állták.

A kontinentális Európa legnagyobb intermodális termináljának építését kezdte meg a Cabooter Group a hollandiai Venlóban (illusztráció: Cabooter Group)

A terminál létrehozását a hatóságok is bátorították, mivel szerintük a létesítménnyel tovább fokozható a közúti szállításról a vasútira történő átállás. A kormányok mennél kevesebb árut akarnak látni a közutakon, és annál többet a hajókon vagy a tehervonatokon, ehhez az új venlói terminál nagy segítséget fog jelenteni. A régió az elmúlt évek során fontos logisztikai elosztóhellyé fejlődött, ezért a foglalkoztatás növelése is cél.

A Cabooternek azért is van szüksége az új venlói terminálra, mert kapacitási határain táncol a Hollandiában található blericki és venlói, valamint németországi, kaldenkircheni termináljainál. Az új helyszín ezek közül egyiket sem vált ki, a fő funkció a kapacitásbővítés a növekvő igények ellátása érdekében. A létesítmény évente maximum 600 ezer TEU (húsz láb hosszúságú szabvány konténer) forgalmat tud majd kezelni. A Cabooter a konténereket nemcsak rakodni tervezi: érdekelt lesz a félpótkocsik vasúti szállításában is. Ennek érdekében nyolc, egyenként kilencszáz méteres iparvágányt fognak kiépíteni a területen. A vágányok hosszát az határozza meg, hogy a vasúti szállítók egyre inkább a maximális 740 méteres vonathosszokban gondolkodnak, ami természetesen hosszabb vágányokat követel meg. Ez elsősorban a Rotterdamból érkező vagy oda induló szerelvényekre vonatkozik. A Rotterdam környéki vasútivonalak infrastrukturálisan megfelelőek a 740 méteres vonatok számára, de például Olaszország felé számos olyan híd és alagút található, amin nem haladhatnak át ilyen hosszú szerelvények, csak legfeljebb 550 méteresek. A Cabooter szerint azonban megéri a vágányhosszok kibővítése.

A rotterdami összeköttetésen felül a logisztikai vállalat Dél-Európa, elsősorban Olaszország, valamint északra, a skandináv térség felé is kacsintgat. Budapesti kapcsolatával Kelet-Európa iránt is érdeklődik, sőt, onnan tovább, egészen a Távol-Kelet felé: az azeri fővárosban, Bakuban is van egy terminálja, mely a Kína és Európa között az Új Selyemúton zajló szállítás fontos pontjává válhat. A Cabooter ezen kimondottan az e-kereskedelem szállítmányait érti: a webáruházak termékeinek nagy részét Kínában állítják elő, ezek az áruk aztán Kazahsztánon és a Kaszpi-tengeren át jutnak el Azerbajdzsánba, majd onnan már a Cabooter szállítja őket Venlóig. Az Oroszországon át vezető szállítási útvonal kiszámíthatatlan a gyakori bojkottálás miatt, ezért alternatív útvonalat kerestek a kínai fuvarokhoz.

A venlói bővítést azonban nem nézi jó szemmel az attól nem messze, alig ötven kilométerre található duisburgi Duisport kikötő, melyet szintén a kontinentális Európa legnagyobbjává terveztek fejleszteni. A 22 hektáros kikötőnél, ahol a németek együttműködnek többek között a kínai állami logisztikai vállalat Coscóval, nemcsak vasúti szállítás érhető el: három ágazatot – hajózás, vasút, közút – is magába foglal. A németek azonban nem értenek egyet azzal, hogy a Cabooter még ennél is nagyobb terminált épít, ezért a Duisport tiltakozását fejezte ki az ellenféllel szemben, melyet végül nem fogadtak el hivatalosan – számol be a Rail Freight.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek