Érik a szőlő – és a 37-es főút fejlesztése is

iho/közút   ·   2022.11.29. 15:00
37es_zenelo

Újabb zenélő úttal gazdagodott a magyar úthálózat: Bekecs környékén az ismert népdal dallamát játszhatják az abroncs-útburkolat párosok.

A Miskolcról a zempléni régióba vezető 37-es főút gesztelyi csomópontja és Szerencs közötti 19 kilométeres szakaszának kétszer két sávossá bővítése 2021 májusában kezdődött meg. Az újonnan épült jobb pályára idén tavasszal terelték át a forgalmat, ezzel megkezdődhetett a bal pálya szélesítése, a lokális pályaszerkezet cseréje, az elválasztó sáv építése és a régi hidak bontása.

Az azóta eltelt hónapok során a kétszer két forgalmi sávnak megfelelő szélességben újjáépültek a hidak, valamint elkészült a kopóréteg a teljes építési szakaszon a végleges burkolati jelekkel, szalagkorlátokkal, forgalomtechnikai eszközökkel együtt. Elhelyezték a két portálszerkezetet, befejeződött mind a négy körforgalom beton körpályájának megépítése, megtörtént a körforgalmakhoz csatlakozó mellékutak végleges kiépítése, valamint megkezdődött a közvilágítások próbaüzeme is. Befejeződtek a híd- és a vízépítési munkák, kiváltották az összes közművet is.

A 37-es főút újharangodi és bekecsi csomópontjai közötti szakaszának jobb pályáján ráadásul elkészült Magyarország második zenélő útburkolata (az első a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es út, ahol stílszerűen a Republic 67-es útját „játssza” az akusztikus aszfalréteg): egy 513 méter hosszú szakaszon nyolcvan kilométer per órás sebesség mellett az Érik a szőlő című népdal dallamát rezgi az út és a kerekek. Ezt az alábbi videón hallgathatják meg:

A fejlesztés napjainkra az utolsó fázisához érkezett. Jelenleg a műszaki átadás-átvételi és a használatba vételi engedélyezési eljárások zajlanak, valamint a végleges tereprendezési és egyéb befejező munkák, illetve az útkoronán kívül zajlik a hófogó cserjesáv telepítése folyik. A hófúvással érintett szakasz északi oldalán a hófogó kerítés kiépítése még folyamatban van, az ezzel kapcsolatos munkálatok várhatóan december elejére fejeződnek be.

November 28-án megnyitották a főút jobb és bal pályájának mindkét sávját a forgalom előtt az újharangodi és a bekecsi csomópontok közötti tíz kilométeres szakaszon, legkésőbb december elején pedig a teljes Gesztely–Szerencs szakaszon átadják mindkét pályát az autósoknak a végleges forgalomtechnika kiépítésével.

Az eddigi forgalomterelés feloldása után még számolni kell lokális forgalomkorlátozásokkal, mozgó terelésekkel. A körforgalmaknál ötven méter hosszon lezárják a belső forgalmi sávokat, hogy a még hiányzó részeken az elválasztó sáv és a szalagkorlát megépítése is megtörténhessen. A burkolatprizmák elhelyezése, valamint a festés a mozgó terelés – kézi forgalomirányítás mellett – legkésőbb szintén ez év december elejéig elkészül.

A 37-es főút a gesztelyi körforgalom és Szerencs között válik kétszer két sávúvá (kép forrása: NIF Zrt.)

A régi 37-es főút Gesztely és Szerencs között igen balesetveszélyesnek számított. A fejlesztés által a térség településein élők a főút Miskolc és Gesztely közötti kétszer két sávos szakaszához kapcsolódva gyorsabban és biztonságosabban érhetik el a megyeszékhelyet, ezáltal pedig közelebb kerülnek a folyamatosan bővülő gyorsforgalmi hálózathoz.

Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója elmondta: A projekt teljes befejezése 2023 áprilisára várható, addig ez az útszakasz munkaterület marad, így a kétszer két sávos megnyitást követően is óránkénti hetven kilométeres sebességkorlátozás lesz érvényben a főúton. A főút Gesztely és Bekecs közötti szakasza rendkívül hófúvásveszélyes, ezért a hófúvás okozta balesetveszély megszüntetése érdekében a beruházás keretében sor kerül a hófúvást okozó uralkodó északi szélirány felőli oldalon mintegy 36 hektáron hófogó erdősáv, illetve 12 hektáron hófogó cserjesáv telepítésére és több mint 41 hektárnyi hólerakó sáv füvesítésére. A déli oldalon pedig nagyjából háromszáz fa telepítésével és több ezer cserje elültetésével barátságos zöld környezet fog kialakulni.

A projekt a Kiemelt Társadalmi Igényeken alapuló közútfejlesztési (TIK) program keretében, hazai forrásból valósul meg. A kivitelezési munkákat a Duna Aszfalt Zrt. végzi nettó 21 milliárd forint értékben.

(Nyitókép forrása: NIF Zrt.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek