Erős forgalom várható a Csongrád megyei határátkelőhelyeken

MTI   ·   2019.06.11. 11:44

A Csongrád megyei rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályának vezetője, Terbe Roland kedden Röszkén a rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közös sajtótájékoztatóján elmondta: július végéig kilépő irányba, augusztus elejétől a belépő oldalon alakulhatnak ki torlódások. A legkritikusabb időszaknak július utolsó és augusztus első két hete számít, amikor mindkét irányban lehetnek sorok.

A röszkei autópálya-határátkelőhelyen huszonnégy, a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen húsz sáv áll az utasforgalom rendelkezésére. Röszkén, ha az egyik irányban jelentősen nagyobb a forgalom, változtatni tudnak a ki- és belépő sávok arányán. A magyar utazók, ha tudják, utazásukat időzítsék hétköznapokra, és használják a kisebb határátkelőhelyeket. A Szerbia felé tartók választhatják a röszkei, az ásotthalmi vagy a tiszaszigeti közúti határátkelőhelyet, amelyek naponta reggel hét és este hét óra között vehető igénybe. Akik Romániába szeretnének utazni, használhatják a huszonnégy órás nyitva tartással működő kiszombori vagy nagylaki közúti határátkelőhelyet.

Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense elmondta, hogy az utasforgalomban leggyakrabban a megengedettnél több jövedéki termék behozatala jelent problémát. Az unión kívülről a tizenhetedik életévüket betöltők közúton negyven szál cigarettát, négy liter bort, tizenhat liter sört és egy liter huszonkét százaléknál erősebb tömény szeszes italt vagy két liter ennél gyengébb likőrt hozhatnak. Engedélyhez kötött a vadon élő növények és állatok védelméről szóló CITES-egyezmény alá tartozó fajok, illetve a belőlük készített termékek behozatala. Ilyenek az elefántcsontból, korallból készített ékszerek vagy a kígyóbőr táska. A házi kedvencek (kutya, macska, vadászgörény) unión belüli szállításához állatútlevelet kell kiváltani, az állatnak pedig rendelkeznie kell az azonosításához szükséges csippel. Szigorú szabályok vonatkoznak a húskészítmények, a tejtermékek behozatalára az Európai Unióba. Az unión kívülre utazóknak pedig a tízezer euró feletti készpénzt is be kell jelenteniük.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek