F-35: az ellenség helyett a kormányokra veszélyes?

iho/repülés   ·   2013.01.16. 19:00
cim

A világ egyik legújabb és kétségtelenül egyik legfejlettebb harci gépéből harminc példányt sikerült 2012-ben leszállítania a gyártónak – adta közre a Lockheed Martin. Sok évnyi tesztidőszak után, noha a fejlesztési folyamat még korántsem zárult le, végre 2012 a rendszerbe állítás éve lett, az F-35 Ligthning II. olykor viharos, technikai nehézségekkel és csúszásokkal, emiatt alapos túlköltekezéssel tarkított történetében.

2011-ben ugyanis mindössze 11 gépet sikerült leszállítani az egyhajtóműves, alacsony észlelhetőségű, ötödik generációs, tehát rendkívül fejlett elektronikával és fegyverrendszerrel rendelkező többfeladatú harci gépből, amely mindhárom amerikai haderőnem és nyolc partnerország alaptípusává kell, hogy váljon a következő évtizedekben.

Az amerikai óriásvállalat 11 CTOL (Conventional Takeoff and Landing, hagyományosan fel- és leszálló), 18 STOVL (Short Takeoff/Vertical Landing, röviden felszálló, függőlegesen leszálló) és egy CV (Carrier Variant, hordozófedélzeti) változatot adott át a légierőnek, a tengerészgyalogságnak és a haditengerészetnek. A STOVL-gépek közüll kettő már a program nemzetközi eredményét jelzi, hiszen ezeket az Egyesült Királyság hadereje vehette át. A gépek túlnyomó többsége harcoló alakulatokhoz került, egyedül az egyetlen hordozófedélzeti változat szolgál továbbra is kizárólag tesztcélokat.

A sorozatgyártás gépei már 939 repülést teljesítettek az Eglin légibázison és a Lockheed Martin központjában, Fort Worth-ben. A 33. Harcirepülő Ezred 2013-tól a típus kiképző központjaként működhet tovább, miután lezárta az értékelési programot.

Mindezzel együtt az F-35-ös még messze áll a bevethetőségtől, a teljes fejlesztési programjának most még csak a 43 százalékát sikerült teljesíteni. Az idei év feladata például a Block 2B szoftver repülési tesztjeinek elvégzése, ez már elvezet a tengerészgyalogosok gépeinek hadrafoghatóságához, olvasható a Lockheed Martin közleményében. Ugyancsak nem sikerült még végigrepülni azokat a repülési teszteket, amelyek a szupermanőverező képessség eléréséhez szükségesek, ugyanis 2012-ben az Edwards légitámaszponton a gép hajtóművének légi újraindítási tesztjeit tudták lezárni, és csak ezután kerülhet sor a nagy állásszögű manőverek próbáira.

Miközben az amerikai törvényhozásban újra és újra heves viták tárgya a program, hasonló dilemmák bonyolítják a külföldi parnerek részvételét is. A Lockheed optimizmusával szemben az F-35-öst egyes értékelések a repülőgépgyártás valaha volt legnagyobb fiaskójának minősítik. Olyasféle programokkal hasonlítják össze, mint a minimális példányszámban gyártott Concorde, a különbség az, hogy akkoriban az amerikai résztvevők bölcsen felhagytak a maguk SST programjával. A csúszások és a költségek elszabadulása például épp most késztették a program egyik erős támogatóját, Kanadát arra, hogy az ottawai kormány bejelentse, nem biztos, hogy igényt tart a korábban rendelt 65 gépre. Innentől kezdve elsősorban külföldi elemzések már eléggé határozottan a program bukásáról beszélnek.

Az elemzők szerint a probléma eredete épp az, hogy a program túlságosan nagy ambíciókkal indult, amikor mindhárom fegyvernem igényeit kielégítő eszközt akart egyetlen típus variánsaiként összehozni. Ehhez jöttek még a programba belépő országoik speciális igényei, bár más kritikák szerint épp az a gond, hogy ezeket a követelményeket a programot levezényelő Lockheed erősen háttérbe szorította az amerikai haderőnemek igényeihez képest.

A program összköltsége 11 év alatt megduplázódott, és ha eközben a megrendelt gépek száma csökken, az azt jelenti, hogy egy-egy példány még drágábban kell, hogy a megrendelőhöz kerüljön, hogy a program költségei valaha megtérüljenek. Jelenleg egy gép értéke megközelítőleg 200 millió dollár, de még az a százmillió is sokkal több a kezdeti becslésekhez képest, mint amit megfelelő példányszám esetében tart elérhetőnek a gyártó.

Eközben már maguk az amerikaiak is kénytelenek plusz pénzekért a meglévő géppark felújításába kezdeni, mert az F-15-ösök, F-16-osok és F-18-asok a Lighning-II késése miatt tovább kell, hogy hadrendben maradjanak, miközben a hadiköltségvetést a törvényhozás 500 milliárddal kell, hogy csökkentse.

Egy meglehetősen szarkasztikus elemzés arra jutott, hogy manapság az F-35-ös sokkal veszélyesebb a programba bonyolódott kormányokra, mint a bármiféle ellenségre nézve.

A Lockheed programigazgatója azonban továbbra is reálisnak tartja, hogy a gépből összesen 3100 példányt gyártsanak, és ebből a szempontból mind Oroszország, mind Kína erősen a cég kezére játszik: míg korábban a stratégák egy része feleslegesnek tartotta a fejlesztést, ma már az orosz és kínai ötödik generációs gépek megjelenése még akkor is igazolja az F-35-ös szükségességét, ha ezek az új orosz és kínai típusok a fejlesztésük korai szakaszában vannak. És azt sem tudni, rendelkeznek-e majd valaha azokkal a képességekkel, amelyek viszont az F-35-öst (főképp a másik ötödik generációs típussal, az az F-22-essel hálózati együttműködésben) valóban igen fontos, a következő évtizedekre nézve meghatározó fegyverrendszerré teszik.

Kapcsolódó hírek