Felsőtagozatosok versenyeztek, téma: a budapesti villamosközlekedés múltja

iho/vasút   ·   2023.01.22. 16:45
00_bkv_szentendre

Még decemberben lezajlott a BKV múzeumai több, mint egy évtizedes hagyományú Közlekedéstörténeti Versenyének döntője, amit a 7., 8. osztályos tanulók sokkal inkább egy játéknak tekintenek.

Az októberi első forduló után a döntőt az elmúlt években megszokott rend szerint online formában tartották. Az elődöntőkre nevezett, több mint hatvan csapatból tizenegy jutott döntőbe. A verseny témáját szokás szerint egy közlekedéstörténeti mérföldkő jelentette: ezúttal a 135 éves budapesti villamosközlekedés.

A Nyugati pályaudvar és a Király utca között a nagy közlekedésszervező, Balázs Mór kezdeményezésére 1887-ben adták át az első villamosvonalat. Az egy kilométeres próbavonalat a városkép védelmében csak alsóvezetékes vonalként engedélyezték. A Siemens villamos haladási sebességét is jelentősen korlátozták, hiszen szinte csak lépésben haladhatott a jármű. A kezdeti óvatosság ellenére a következő évtizedekben hét villamosvasúti társaság is alakult, ami jól mutatja, hogy az új közlekedési eszköz nagyon gyorsan népszerű lett, és mobilizálta a fővárost.

A döntőbe jutott csapatok között csupán néhány pont döntött, ami jól mutatja a diákok alapos felkészültségét. Minden döntős diákot ajándékcsomagokkal, illetve múzeumi belépővel jutalmazta a BKV.

A dobogósok

  1. Budapest XX. Kerületi Hajós Alfréd Általános Iskola: Kiripolszky Ádám, Nyeste Zalán, Szász Csenge (felkészítő: Bakó Dorottya) 43 pont.
  2. Hunyadi Mátyás Általános Iskola: Ésik Diána, Balogh Máté, Sebestyén Szilárd (felkészítő: Serb László) 42 pont.
  3. Hunyadi Mátyás Általános Iskola: Kiss Izabella, Mayer Hanna, Hegedűs Lili (felkészítő: Serb László) 41 pont.
    Páneurópa Általános Iskola: Lacó Herbert, Mándoki Gergely, Vidokov Maxim (felkészítő: Mándokiiné Gergely Ágnes) 41 pont.
    Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és AMI: Barabás Emma, Hajdu Izabella, Hornyan Marcell (felkészítő: Huszkó Ildikó) 41 pont.

A többi döntős csapat is fantasztikusan küzdött, ők voltak azok:

  • Gazdagrét – Törökugrató Általános Iskola: Gyulai Vince, Huszák Dominik, Selmeci Dániel (felkészítő: Gorincsek Mónika)
  • Gazdagrét – Törökugrató Általános Iskola: Simsik Anett, Voleszák Bálint, Simon Nimród Zalán (felkészítő: Vajda Klára)
  • Budapesti I. kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium: Erdélyi Bálint, Demeter Géza, Székely Levente (felkészítő: Schultz Eszter)
  • Budavári Általános Iskola: Kele Boglárka, Szentgyörgyi Izabella, Ilosvay Villő (felkészítő: Huszta Renáta)
  • Budapesti I. kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium: Varsányi Anna, Tóth Dániel, Bagi Marcell, felkészítő: Schultz Eszter)
  • Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola: Bagdi Melinda, Barcza Etelka Margit, Vincze Diána (felkészítő: Pehartz Adrienn)

Tesztelje tudását, itt a feladatlap!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek