Hibrid Vectronokat vesznek a finnek

iho   ·   2013.12.22. 18:45
400px_vectron

A Siemens pályázatát hirdette ki villamosmozdony-tenderének győzteseként a Finn Államvasutak (VR Group). A 300 millió euró értékű, nyolcvan mozdonyra érvényes megállapodás a vasúttársaság történetének legnagyobb befektetése, ha a gördülőállományt nézzük. Az opcióként további kilencvenhét villamos mozdonyt, valamint azok tízévnyi karbantartását is tartalmazó szerződést a felek 2014 elején írhatják alá hivatalosan. A megrendeléssel a VR Group a Siemens legfrissebb mozdonycsaládjának eddigi legnagyobb vásárlója lett.

A VR Group vezérigazgatója a napokban megtett hivatalos bejelentéskor azt nyilatkozta, hogy végső körben három pályázat közül kellett választaniuk. Végül hosszas és alapos elbírálás után a Siemens lett a befutó, az ajánlott ár és garanciák, valamint a Vectronok megbízhatósági referenciái alapján. A vasúttársaság első embere kiemelte, a villamos gépek teljes mértékben megfelelnek a finn időjárási körülmények kihívásainak is.

A Siemens a teljes európai vasúti piacon szeretne érvényesülni moduláris mozdonysorozatával, célba véve a skandináv szolgáltatókat is. Az elhatározást jól mutatja az is, hogy az egyik Vectronnal hónapokon keresztül végeztek próbafutásokat Svédországban, különböző, olykor extrém időjárási körülmények között. Úgy tűnik, a tesztsorozat meghozta a gyümölcsét, mivel a Paribus Capital októberi két, svédországi használatra szánt gépre szóló megrendelését követően a VR közel száz mozdonyra kiírt tenderén is győzelmet aratott a típus.

A VR nyolcvangépes megrendelésével indult be igazán a bolt a Siemens Vectronjának. A finnek a mozdonytípussal váltják le a villamos vontatás gerincét képező, azonban mára elavulttá vált Sr1-es villamos mozdonyaikat<br>(fotó: Siemens)

A széles, 1524 milliméteres nyomtávú, egyáramnemű, 25 kilovolt 50 hertzes váltóáramról üzemelő gépekkel a Szovjetunióban, a novocserkasszki üzem által gyártott, azonban napjainkra már elavulttá vált Sr1-es sorozatú villamos mozdonyokat fogja leváltani a VR. A személy- és tehervonati forgalomban egyaránt használt, száznegyven kilométer per óra maximális sebességű, 3100 kilowatt teljesítményű gépekből 1973 és 1985 között száztíz épült.

A Railway Gazette arról számol be, hogy a 6400 kilowatt teljesítményű VR-Vectronok óránként akár kétszáz kilométert is megtehetnek, és kétezer tonnás szerelvényekkel is képesek megbirkózni. Hosszuk tizenkilenc méter, tömegük 90 tonna. Visszatápláló fékezésre képesek, kiváltandó társaiknál kevesebb hulladékhőt termelnek. A legnagyobb dobás azonban a hibrid kivitel: a finn Vectronokba két dízelmotort is beépítenek a kikötők és üzemek villamosítatlan iparvágányain való közlekedéshez!

A Siemens szerint a Svédországban és Norvégiában, extrém időjárási körülmények között végzett tesztek igazolták a mozdonycsaládban rejlő lehetőségeket. Ezt igazolják a Finnországba szánt gépek, amelyeket egyedi, hóban és jégben, sőt akár mínusz negyven Celsius fokos hidegben is működő légbeömlőkkel látnak el.

A villamos gépeket a német gyártó münchen-allachi üzemegységében fogják megépíteni, a forgóvázak Grazból érkeznek. Az első tíz, nullszériás Vectront 2017-ben állíthatja forgalomba a VR. A fennmaradó hetven gép sorozatgyártása 2018-ban indul, a nyolcvanadik gép a tervek szerint 2026-ban érkezik meg Finnországba.

A Vectronok a VR Group flottafelújítási programjának csak egy részét jelentik: a vasúttársaság új dízelgépek és további személykocsik beszerzésére készül tendert kiírni – írja az International Railway Journal.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek