Időutazás a Millenárison

iho   ·   2018.04.05. 16:15
millkislid_DSC01488

Kétségtelenül az a mozgószékes szimulátor a Millenáris Park Elektromobilitás Látogatóközpontjának az egyik legpraktikusabb eszköze, amellyel kipróbálható, egyben összehasonlítható az elektromos- és a dízelautó használata különböző terepen. Ezért az idősebb korosztálynak inkább okoz meglepetést, sorban is állnak ennél a tárgynál. "A váltás a küszöbön van" – mondta el lapunknak Fülöp Marcell, a kiállítást rendező e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. munkatársa.

Több tanulmány, így a PWC publikációja is jelzi, hogy 2023-ra az elektromos járművek futásteljesítménye éves szinten eléri a hagyományos hajtásúak jelenlegi futásteljesítményét. Így a realista forgatókönyv szerint ötvenkétezer, elsősorban hibrid, kisebb részben tisztán hálózatról tölthető gépjármű lehet már Magyarországon. A szakember úgy véli, a bemutatott, a zéró emissziós közlekedést szolgáló konstrukciók hamarosan a mindennapok eszközei lesznek. Sőt, lehet, hogy jövőre már egészen más, új tárgyakkal állnak elő, olyan gyors iramú a fejlődés.

Az infrastruktúra, a forgalomszervezés, a hálózatüzemeltetés, illetve a szabályozókörnyezet működtetése is változás előtt áll, szereplőit az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. (mely egyébként a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére jött létre) összefogja, összehangolja, és igyekszik a lakosságot is minél szélesebb körben felkészíteni a közeli jövőre. Ez a célt szolgálja a látogatóközpont és a kiállítás.

Ez már a valóság: elektromos járművek, smart city, LED fal

A megnyitást hónapokig tartó felújítás, fejlesztés és eszközbeszerzés előzte meg a Millenárison. Számos gyártó ajánlott föl interaktív eszközöket, töltőberendezéseket és járműveket a szemléltetéshez. Miközben készülünk az elektromobilitásra, egy tájékoztató fal bemutatja, hogy a technológia nem új: Jedlik Ányos már 1828-ban megalkotta a villámdelejes forgonyt, ami a kommutátoros egyenáramú motorok őse, és kezdetleges járművek hajtására is alkalmas volt.

Őt követte 1834-ben a Sibrandus professzor a még nem tölthető elektromos autójával, majd 1859-ben Gaston Planté feltalálta az újratölthető akkumulátort, 1884-ben pedig Thomas Parker megépítette saját elektromos autóját. Vagyis a 19. és a 20. század fordulóján úgy tűnt, hogy a villamos járművek karriert futnak be, azonban Henry Ford változtatott a fejlődés irányán, és a tömegtermelésben gyártott belsőégésű motoros modellek elterjedése hosszú időre kiszorította az elektromos autókat. A változás folyamatáról is tájékozódhatunk a tárlaton.

Az új fejlesztésű Nissan Leaf

Ami igazi kuriózum, egy Nissan Leaf beltartalmának bemutatása: a várva várt újítás hét éven át készült, tavaly a Millenárison állították ki először az új modellt. "Az elektromobilitás kapcsán az elektromos árammal működtethető autókra asszociálunk, miközben az e-bike vagy a Segway típusú rollerek is ide tartoznak, ez utóbbiak is láthatóak a kiállításon" – mondja a szakember. A bemutatott e-kerékpár vadonatúj fejlesztés: kiegészítő elektromos hajtással rendelkezik, ezt kikapcsolva ellenállás nélkül biciklizhetünk vele úgy, ahogy azt a hagyományos kerékpárokon megszokhattuk. Ám a hajtást bekacsolva az elektromotor beindul és a pedálozáshoz igazodva segít a kerékpár mozgatásában.

A közlekedést egy LED fal egészíti ki, amely a „smart city” rendszerének jellemzőit mutatja be: hogyan képes együttműködni egy intelligens városban az okos parkolás, a közösségi közlekedés-szervezés, az intelligens közvilágítás, vagy akár a hulladékkezelés.

A látogatóteremben kipróbálhatóak olyan eszközök is, melyek nem kapcsolódnak szervesen a közlekedéshez, de korszerű technológiai megoldások. Ilyen a 3D nyomtató, vagy a Virtuális valóságot megjelenítő játék (VR, virtual reality headset).

A mozgószékes szimulátorban kipróbálható az elektromos- és a dízelautó közti különbség is

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek