Itt van a Nyugati, itt van újra

iho/vasút   ·   2021.09.01. 10:30
megujult_nyugati_01

Az iskolakezdéssel visszatérhetett az élet a pályaudvar csarnokába, mely megújult tetőszerkezettel és kinézettel várja az utasokat.

Az évtizedeket követően ismét régi fényében pompázó utascsarnokot egyik új, emeletes KISS motorvonatával, a 815 016-ossal köszöntötte kedden este a MÁV. A csarnok felújítási munkálatai tavaly májusban kezdődtek meg, így közel másfél év után vehették újra birtokba azt az utasok szerdán hajnalban. A tetőszerkezet azonban még nincs teljesen kész, a teljes felújítás a tervek szerint jövő nyárra fejeződhet be.

A csarnokban ingyen használható a vasutasok védőszentjéről, Alexandriai Szent Katalinról elnevezett, érintésmentes ivókút (fotók: MÁV Zrt.)

A renoválás minden apró részletre kiterjedt. Létrehoztak például egy új, korszerű, a pandémia okán érintésmentes, szenzoros ivókutat, melyet Alexandriai Szent Katalinról, a vasutasok védőszentjéről neveztek el, egyben emléket állítva a 175 éves magyar vasútnak is. A pénztárcsarnok belső boltozatának javítása és tetőszerkezetének felújítása várhatóan jövő év elejére elkészül.

A felújítás egyéb korszerűsítéseket is magába foglalt. A patinás csarnok modern digitális utastájékoztató rendszert és új vágányvégi kijelzőket kapott. A pályaudvar aluljárójában teljesen felújították a világítási rendszert, újjáépítették az álmennyezetet, ezzel megszépültek a keresztalagút utasforgalmi terei, növelve az utaskomfortot. Az akadálymentesítés részeként a vak és gyengénlátó utasok számára okos, taktilis vezető- és veszélyjelző sávokat alakítottak és alakítanak ki.

Teljesen megújult a csarnok tetőszerkezete, az egyéb felújítási munkálatok még jövő nyárig zajlanak

Idén nyáron Nyugati infrastruktúráján is karbantartást végeztek, ezért június 19-étől július 17-éig egy vonat sem használhatta a főváros egyik legnagyobb forgalmú pályaudvarát, ahol évente közel 18 millió utas fordul meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek