Kerékpárral Kelet-Szlovákiába

iho/zöldút   ·   2011.10.08. 14:37

Ma avatták fel a Füzért és a szlovákiai Felső Mislét (Vysná Misla) összekötő kerékpárút indító-kilométerkövét. Az ünnepségen Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastukrútáért felelős államtitkára elmondta, hogy az elkövetkező években mintegy húszmilliárd forintot szeretnének új kerékpárutak építésére és a meglévők fejlesztésére fordítani.

Horváth Jenő, Füzér polgármestere hozzátette, ezen kívül még két kerékpárút is épül a térségben. Ezek Sárospatak és Kassa, valamint Pusztafalu és Bista között létesítenek majd kapcsolatot, megteremtve ezzel Magyarország és Szlovákia között a kerékpáros összeköttetést. Ezzel a térség turisztikai vonzerejét növelik majd, a környék települései pedig felkészültek az idelátogatók fogadására. Mintegy ezer szálláshely várja a kirándulókat.

Kapcsolódó hírek