Kész a Városligeti elágazás – nem fognak lefagyni a váltók, jelentette ki a MÁV

iho/vasút   ·   2020.08.29. 12:00
100a01

A Nyugati pályaudvartól Városliget elágázasig tartó bevezető vágányszakasz felújítása augusztus 30-án befejeződik. A felújítás miatt jelenleg még fennálló menetrendi korlátozások augusztus 31-én hajnali négykor véget érnek, a vonatok hétfő reggel már a felújított vágányokon közlekedhetnek. A Nyugati tetőszerkezetének felújítása miatt azonban a ceglédi elővárosi és a záhonyi sebesvonatok menetrendje változik augusztus 31-étől december 4-éig.

A májustól augusztus végéig tartó munkálatok keretében a ceglédi (100a) vonal Nyugati pályaudvar és Városligeti elágazás közötti szakaszán 5,6 kilométeren átépítették a vágányokat, számos váltót kicseréltek, a távközlési eszközök, a biztosítóberendezések és a felsővezeték karbantartását is elvégezték a MÁV FKG szakemberei.

A meglévő váltófűtési rendszereket is korszerűsítették, ennek köszönhetően a váltók már nem fognak lefagyni a téli időszakban. A munkálatoknak köszönhetően megszüntethetők a sebességkorlátozások, így várhatóan a menetrend szerinti közlekedés is javulni fog ezen a szakaszon.

Az augusztus 31-én hajnali üzemkezdettől érvényes menetrend alapján a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon közlekedő sebesvonatok Zugló megállóhelyről indulnak és oda érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett. A sebesvonatokhoz a Nyugatiból Zuglóig az InterCity és elővárosi vonatokkal utazhatnak. Zuglóból ugyancsak igénybe vehetők a Nyugatiig az IC és elővárosi vonatok. Vasárnaponként a Záhonyból 13:03-kor és 15:03 induló sebesvonat, a Nyíregyházáról 17:01 órakor induló Televonat, továbbá a Zajtáról 14:34-kor induló Hétmérföldes sebesvonat a Nyugati pályaudvarig közlekedik.

(fotók: MÁV)

Munkanapokon a Szolnokról 5:40-kor induló gyorsított vonat Zuglóig közlekedik. A Szegedről 4:34-kor induló gyorsvonat a Nyugati pályaudvarra érkezik. Zuglóból indul 17:34-kor Szolnokra egy gyorsított vonat hétfőtől csütörtökig.

A vágányzár miatt a Budapest-Nyugati–Zugló szakaszon kimaradó feláras vonatok helyett a közel azonos időben induló pót-és helyjegyköteles vonatokat is igénybe vehetik az utasok, felár megfizetése nélkül. A BKK M3-as metró felújítása miatt a közlekedés zavartalan biztosítása érdekében az érvényes BKK bérlettel rendelkező utasok részére bevezetett felármentesség továbbra is érvényben marad. Az adott vonatra érvényes felárral nem rendelkező utas, a vonaton legfeljebb a menetjegyén feltüntetett kocsiosztályon, a szabadon maradt helyet foglalhatja el.

(X)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek