Kész az M44-es Kondoros és Tiszakürt közötti szakasza

MTI/iho   ·   2019.10.02. 18:10
400px_m44_2019

Nettó 145 milliárd forintos költséggel, hazai forrásból, zöldmezős beruházásként megépült az M44-es gyorsforgalmi út Kondoros és Tiszakürt közötti szakasza, amelyet a szerdai átadóünnepséget követően helyeznek forgalomba. A Békés megyei Kardos településen megrendezett átadón elhangzott: 2002 óta nem készült el egyszerre ilyen hosszban gyorsforgalmi útszakasz Magyarországon.

Átadták az M44-es autóút Kondoros és Tiszakürt között megépült szakaszát (fotók: NIF Zrt.)

A kormány 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló Útprogramjának teljes költségvetése 3200 milliárd forint, amelynek nagyobbik hányadát, 1800 milliárd forintot a hazai költségvetés fedez, így a most elkészült Kondoros–Tiszakürt szakasz is hazai forrásból valósult meg. A kormány arra vállalkozott, hogy négysávos gyorsforgalmi közúti kapcsolatot létesít a ma még csak kétsávos főutakon elérhető megyei jogú városokba. E szándék a következő években valósággá válik Eger, Kaposvár, Salgótarján, Sopron, Szolnok és Zalaegerszeg mellett Békéscsaba esetében is. Az elkészült útszakasz egyszerre fogja szolgálni a biztonságos és gyors közlekedést, a beruházások ösztönzését, a térség felzárkóztatását, a munkahelyek teremtését és a népesség megtartását.

A hatvankét kilométer hosszan új nyomvonalon épült, kétszer két sávos kialakítású, fizikai elválasztással és burkolt leállóöblökkel létrehozott szakasz kivitelezési munkálatai három részben valósultak meg: a Tiszakürt és Kunszentmárton közötti húsz és fél kilométeres szakasz kivitelezését a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. végezte ötvenhat és fél milliárd forint értékben; a Kunszentmárton és Csabacsűd közötti húsz és fél kilométeres szakaszt az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft., a Swietelsky Magyarország Kft., a Soltút Kft. és az A-Híd Zrt. konzorciuma építette 43,98 milliárd forintért; a Csabacsűd és Kondoros közötti 20,4 kilométeres pálya létrehozása pedig a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. feladata volt, 45,2 milliárd forint értékben. A beruházás az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósult meg.

A Hármas-Körös felett egy 450 méter hosszúságú új híddal vezet át az M44-es

Az óránként száztíz kilométeres sebességre kialakított útszakaszon negyvenhat műtárgy épült, köztük húsz aluljáró, tizenhárom felüljáró, hét vadátjáró és hat ökológiai átjáró, Kunszentmártonban pedig a Hármas-Körös felett egy négyszázötven méter hosszúságú új híd is: kosárfüllel szerelt műtárgy ártéri nyílásaiba összesen százhetvenhat, negyvenhárom méter hosszú, ötvenegy tonna súlyú vasbeton gerendát építettek be. A beruházásnál során közel négymillió köbméter töltést emeltek és huszonkétezer köbméter aszfaltot építettek be.

A beruházás két szintbeni csomópontot tartalmaz: Tiszakürtnél egy ideiglenes körforgalommal indul, és egy ideiglenes szintbeni csomópontban csatlakozik Kondoros után a meglévő 44-eshez. Ezek a csomópontok az M44 további szakaszainak megépítése után kapják meg végleges funkciójukat.

A fejlesztéssel közel fél órával gyorsabb közúti elérés jön létre Békéscsaba és a főváros között

Az új úton négy különszintű csomópont is épült:

  • Kunszentmártonnál a Martfű és Szolnok irányba vezető 442-es főút keresztezésében,
  • Szarvasnál a Szentesi út keresztezésénél,
  • Kardosnál az M44-es és a 44-es főút összekötésére és az üzemmérnökség kiszolgálására, valamint
  • Kondorosnál a Nagyszénásra vezető út keresztezésében.

Cserkeszőlőnél és Kardosnál egyszerű pihenő, Békésszentandrásnál komplex pihenő létesült, elegendő szabad terület biztosításával egy üzemanyagtöltő állomás későbbi telepítéséhez. A fejlesztés részeként elkészült a Kardosi mérnökségi telep is, melynek feladata az új gyorsforgalmi útszakasz üzemeltetése. E tevékenység ellátását segíti a szakaszon kiépített kamerarendszer és meteorológiai állomások, és ide futnak be a segélykérő hívások is. A telepen külön épület valósult meg a rendőrség részére, ezzel is segítve a gyorsforgalmi úttal kapcsolatos feladataik ellátását.

Az M44-es gyorsforgalmi út Kecskemét és Békéscsaba között épül ki több szakaszban, bekapcsolva a békési megyeszékhelyt a gyorsforgalmi úthálózatba (forrás: NIF Zrt.)

Az M44-es építése azonban itt nem áll meg. A Kondoros és Békéscsaba közötti tizennyolc kilométeres szakasz kivitelezése is zajlik és várhatóan 2021 tavaszára készület el. A Lakitelek és Tiszakürt közötti 9,9 kilométeres szakaszon is dolgoznak, a várható befejezése 2021 ősze. A Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres rész kivitelezőjének kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárás folyamatban van. Továbbá a Kecskemét és Szentkirály közötti 34,5 kilométeres szakasz kiviteli tervei és az építési engedélye is már megvannak, a területszerzés a tervek szerint 2020-ban indulhat el.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek