Kihalás fenyegeti az óriást

iho   ·   2014.06.23. 14:30
cim2

Lassan úgy tűnik, búcsúznunk kell attól a típustól, amelynek révén a légiközlekedés egyben kontinensek közti tömegközlekedéssé vált: ismét megjelentek az újabb statisztikák és elemzések annak illusztrálására, hogy kihalófélben van a Boeing „púpos” óriásgépe. A kilencvenes évek óta tart egyfajta agónia, amelyet a Boeing tulajdonképpen saját maga indított el a 747-esel már összehasonlítható kapacitású, hatótávolságú, de négy helyett két hajtóművel repülő típusa, a 777-es kibocsátásával. A planestats.com adatai szerint a világon ma szolgálatban álló típusok közül messze ez a gép viszi menetrend szerinti járatokon a legtöbb utast, ebből a szempontból a 747-es a 777-es és az Airbus A330-as mögött már 2010-ben a harmadik helyre szorult, és ma már lassan felzárkózik mellé a másik négyhajtóműves óriás, az A380-as is. És ezen a helyzeten a jelek szerint, magyarán a megrendelések rendkívül alacsony száma alapján a modernizált Jumbo, a 7478i programja sem segített.

Az ős-Jumbo 1969-ben

Egy alapos elemzés arra hívja fel a figyelmet, hogy mindeközben a légiközlekedés iránti igény, az utasok száma meredeken emelkedett, csakúgy, mint a rendelkezésre álló szélestörzsű kapacitás. Ezen belül is már csökken a 747-esek részesedése, a légitársaságok meglehetősen gyorsan sorolják ki flottájukból a Jumbókat. Az új 8-as változatot még a cargo-osztályban vásárolják komolyabb mennyiségben a cégek, de mivel az elmúlt években a légi teherszállítás volumene alaposan visszaesett, ebben a kategóriában sem látszik bíztatónak a típus jövője, annak ellenére, hogy polgári teherforgalomban a 747-es nagyon is hasznos gép. A felhajtható orr-rész révén könnyebb megpakolni, igen komoly a kapacitása, nagyméretű szállítmányokat is képes a fedélzetére venni, egyébként az első modernizált Jumbo, amely szolgálatba állt, és amely azóta sűrűn megfordul Ferihegyen is, a Cargolux gépe volt.

A legelterjedtebb változat a 400-as

Mostanság a 747-esek gyártási üteme mindössze másfél gép havonta. Miközben a nagy társaságok lassabban, a kicsik viszont gyorsabban építik le ezt a típust a gépparkjukból. A Qantas például, amely a Jumbo „fénykorában” egyszerre harmincötöt tartott szolgálatban, egy-két év múlva már csak kilencet fog repültetni. A Lufthansa, a 8-as utasszállító kibocsátó légitársasága ebben a pillanatban még fix megrendelő, de újra és újra felbukkan a repülősajtóban a latolgatás, miszerint a cég esetleg lefújja a további 747-eseket, különös tekintettel a nemrég közölt, nem túl optimista profitkilátásokra, amelyek miatt amúgy is vissza kell fognia gépbeszerzéseit.

Néhány hónapja arról számoltunk be, hogy a japán légitársaságok leépítik a legkülönösebb Jumbo-flották egyikét, azokat a gépeket, amelyek Domestic-néven nagyforgalmú, de a 747-esek eredeti hatótávolságához képest töredéknyi hosszúságú belföldi járatokon szolgáltak olykor majd 600 utasra berendezve, a szigetország nagyvárosai között, a JAL és az ANA színeiben.

Búcsúzó japán Domestic

A Delta valaha az egyik legnagyobb 747-es üzemeltető volt, mára már csak tizenhat példányt tartott meg, és egyik vezetője kilátásba helyezte a gépek „ésszerű” lecserélését, igaz, a légitársaság más vezetői azt jelezték, hogy igazából magával a kategóriával is bajuk van, hiszen az amerikai propaganda-kampány ellenére nem tartanak igényt a nekik megajánlott másik óriástípusra, az A380-asra sem, mert az olyan négyhajtóművesek, mint az A380-as, nem igazán életképesek a Delta jelenlegi piacain. Vagyis a világ egyik legnagyobb légitársasága számára maga az óriásgép-megoldás nem igazán vonzó.

Ami a 747-est illeti, az amerikai légitársaságok által használt szélestörzsűek közül ez a legkevésbé költséghatékony, ehhez persze hozzá kell tenni, hogy a már jóval alacsonyabb fogyasztású 8-asból az Egyesült Államokban nem vásárolt egy cég sem, vagyis nem volt a számukra elég vonzó az a tizenhat százalékos javulás, amit az előző 400-as sorozathoz képest kínál a modernizált verzió.

Etetik a Cargolux freighterét Ferihegyen

Farnborough-ban nem szokás programok leállítását bejelenteni, az ilyen helyszínt rendszerint a pozitív közlésekre használják a gyártók, valószínűbb tehát, hogy a Boeing minden különösebb csinnadratta nélkül maximum a 747-es gyártási ütemének további csökkentését teszi majd valamikor közzé, azzal persze, hogy a típus néhány példánya azért továbbra is készül majd Everettben, egyrészt a katonai változat, a légi harcálláspont, másrészt a milliárdos magánmegrendelők gépei. És gyanítható, hogy az amerikai elnöki különgépek új példányainak kiválasztásakor is legyőzi a gazdaságossági szempontokat a bevált típus és a négy hajtómű ezesetben valóban fontos fokozott biztonsága.

Eddig tartott a cikk, amikor befutott egy érdekes hír: nem biztos, hogy megfordítja a Jumbo sorsát, de mindenesetre a Boeing tárgyalásokat folytat az ICBC Financial Leasing Company nevű céggel, a kínai Kereskedelmi és Iparbank lízing-váűllalkozásával négy-öt 7478i megvásárlásáról, megközelítőleg 1,8 milliárd dollár értékben. Friss vér kerülne ezzel az üzlettel a Jumbo ereibe, és ne felejtsük el, a 747-es felhasználói között kínai légitársaságokat is találunk, bár az új változatból eddig a keleti szuperhatalom cégei eddig még nem rendeltek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek