Lengyelország: két vasutas őrizetben

iho/vasút   ·   2012.03.05. 18:15

Őrizetbe vették a hét végi lengyelországi vasúti szerencsétlenség idején ügyelő két forgalomirányítót, egyikük ellen vádat is emeltek, de idegállapota miatt nem tudták kihallgatni – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján az eljárást vezető czestochowai ügyészség képviselője.

Az 50 éves férfit azzal vádolják, hogy nem szándékosan halálos kimenetelű és jelentős anyagi károkat okozó közlekedési szerencsétlenséget okozott. A másik forgalomirányítót a bizonyítékok ügyészségi átvizsgálásának idejére őrizetben tartják.

Tomasz Ozimek ügyész szerint eddig 15 áldozatot azonosítottak, köztük egy amerikai és egy orosz állampolgárt. A kórházakban jelenleg 47 sérültet ápolnak, köztük öt ukrán és egy cseh állampolgárt. Az orvosok szerint a páciensek nagy része a súlyos trauma miatt pszichológus segítségére szorul.

A baleset helyszínét a tűzoltóság hétfőn mentőkutyákkal átkutatta, de mivel nem jeleztek sem túlélőt, sem halottat, lezárta a mentőakciót. Az ügyészség folytatja a helyszínelést. A pályát nehézgépek segítségével felszabadították, és várhatóan csütörtökig helyreállítják a forgalmat.

Kapcsolódó hírek