Majdnem száz baleset történt tavaly a MÁV és a HÉV vasúti átjáróiban

MTI/iho   ·   2018.02.13. 18:45
400px_hev_atjato_tilos

A MÁV és a HÉV pályahálózatának közúti–vasúti kereszteződéseiben kilencvenkilenc ütközés és gázolás történt tavaly, ebből tizenhat HÉV-átjáróban – közölte a MÁV kedden az MTI-vel. A MÁV-HÉV száz kilométernyi hálózatának átjáróiban az elmúlt két évben huszonkét baleset történt, egyik sem volt halálos kimenetelű. 2017-ben egy gázolás súlyos sérüléssel végződött, tizenöt ütközésből pedig négy járt személyi sérüléssel. 2016-ban hat ütközésből háromnál sérültek meg emberek. A HÉV-szerelvények tizennégyszer személygépkocsival, egyszer teherautóval ütköztek, egyszer gyalogosgázolás történt.

Január 16-án Pomáznál a sorompót megkerülve, hajtott át egy vezető a tiltó jelzés ellenére a HÉV-síneken (fotó: Kemény Botond)

A MÁV hálózatán, a kereszteződésekben tavaly nyolcvanhárom balesetből tizenkét halálos kimenetelű volt, harminckettő személyi sérüléssel járt. A vonatok személygépkocsival ötvenháromszor, tehergépkocsival tizenkétszer, mezőgazdasági vontatóval egyszer ütköztek, továbbá hét gyalogost, hat kerékpárost és négy motorost gázolt el vonat az átjárókban. Négy gyalogos, három kerékpáros és két motorkerékpáros vesztette életét, hárman autóban haltak meg. 2016-ban hetvenkét baleset következtében tizenhatan haltak meg és huszonegyen megsérültek. 2017 első három hónapjában – 2016 azonos időszakával összevetve – százhuszonhét százalékkal megnőtt az útátjárókban bekövetkezett tragikus események gyakorisága, áprilistól viszont ötven–hatvan százalékra csökkent az egy évvel korábbiakhoz képest, sőt az év utolsó harmadára huszonöt–harminc százalékra, december végéig pedig tizenöt százalékra zuhant. A csökkenés a vasúti átjárókban, a rendőrséggel közösen végzett ellenőrzéseknek és a tizenöt vasútállomáson, nyártól őszig megtartott balesetmegelőzési kampánynapoknak is köszönhető. A balesetek kivétel nélkül a közúton közlekedők gondatlanságából, figyelmetlenségéből következtek be, vasúti berendezés meghibásodásából eredő baleset hét éve nem történt.

A megelőzés érdekében fontos, hogy a járművezetők, a kerékpárosok és a gyalogosok az előírásokat betartva, körültekintően közlekedjenek, és minden esetben győződjenek meg a biztonságos áthaladás feltételeiről. Ez azért is fontos, mert a felújított vonalakon nagyobb sebességgel, de csendesebben haladnak a modern vonatok.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek