Malév: mi lesz a kifogásolt állami támogatással?

iho/repülés   ·   2012.01.30. 13:36

Egy esetleges csőd esetén sem fogja eltűrni az Európai Bizottság, hogy nem vagy késlekedve hajtsa végre a Malév a tiltott állami támogatások visszafizetését, de egy felszámolás, amelynek során a vagyonelemeket piaci körülmények között értékesítik, elfogadható az uniós elvek szerint – mondta Kiss Dávid, a Bán, S. Szabó & Partners ügyvédi iroda szakértője.

A kormány hétfői hatállyal rendeletben stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek nyilvánította a Malévet, amelynek alapján egy esetleges csőd vagy felszámolás esetén speciális szabályok lennének érvényesek a magyar nemzeti légitársaságra.

Kiss Dávid szerint a Európai Bizottság a határozatot végrehajtottnak tekinti, ha a társaság felszámolással jogutód nélkül megszűnik. A tiltott állami támogatás visszafizetésének célja ugyanis a piaci verseny torzulásának megszüntetése, s a tevékenység beszüntetése ezt eredményezné.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy az EU szigorúan megvizsgálja, hogy a csőd-, illetve felszámolási eljárás idején nem történt-e vagyonkimentés és az ügyletek valóban piaci körülmények között jöttek-e létre.

A Malév tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti fejlesztési miniszter, pontosabban a tárca hétfőn ismét hangsúlyozta, hogy a kormány – mint azt már korábban megfogalmazták – egy Budapest-központú légitársaság működtetésére vonatkozó szándékkal összhangban minősítette stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté a Malév Zrt.-t.

Kapcsolódó hírek