Megint feljelentették az Ikarus Egyedit

iho/közút   ·   2018.07.20. 10:40
modulo_szurobusz_atalakitas_kicsi

Az Ikarus Egyedivel hétfőn foglalkoztunk legutóbb, amikor a BKV névtelenséget kérő munkatársai juttatták el közleményüket szerkesztőségünkbe. A 180 csuklós kálváriáját már valószínűleg mindenki ismeri, az viszont talán kevésbé köztudott, hogy a csődbe menekült cégnek egyéb megrendelései is voltak, amiket szintén nem sikerült teljesíteniük.

A hírhedt Modulo M168D buszok kapcsán néhány héttel ezelőtt ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést közúti veszélyeztetés miatt, most a mammográfiás szűrőbuszok ügyében kapott egy újabbat a mátyásföldi cég – számolt be róla a zoom.

NMP-854, még a BKV színeiben (fotó: Wikipedia)

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság tíz általános vizsgálatok elvégzésére alkalmas és tíz mammográfiás készülékkel felszerelt mobil szűrőegység beszerzésére írt ki felhívást még tavaly, előbbieket a Kravtex, utóbbiakat a H1 Systems Mérnöki Szolgáltatások Kft szállíthatta (volna) le, a cég partnere a tenderen az Ikarus Egyedi volt. A Credo buszok időben meg is érkeztek, mammográf-Modulóból viszont csak egy készült el, és a feljelentő szerint az sem új, hanem egy átépített példány, ami a BKV-nál bérleti konstrukcióban korábban már 40 ezer kilométert futott, NMP-854 rendszámmal.

A feljelentő szerint továbbá megváltoztatták a jármű VIN-jét (TT9108CS1FD114001-ről TT9108CS1JD117001-re), a kilométeróráját pedig kinullázták, ami a Btk. szerint tiltott. A vádak komolyságát jelzi, hogy az átalakításról képek is születtek, továbbá a feljelentő szerint a motor, a váltó és a többi főegység száma az „új” szűrőbuszon megegyezik a „BKV-s” busszal, ráadásul több helyen is a BKV-nál használatos alkatrészek fedezhetők fel, tehát egyértelmű, hogy egyazon járműről van szó.

A zoom.hu megkereste az érintetteket is az ügyben, de a KEF, az emberi Erőforrások Minisztériuma és az Ikarus Egyedi semmit nem reagált, a H1 Systems pedig egy mondattal letudta a választ: „Társaságunk a megkeresésében hivatkozott beszerzés alapján megkötött szerződésekben vállalt kötelezettségek megsértése nélkül nem tud a feltett kérdésekre válaszolni.”

A zoom.hu-hoz eljuttatott fényképeket jól látszik, ahogy éppen átalakítják a buszt; a második ajtót például befalazták, plusz kereszttartókat is beépítettek (a kép forrása: zoom.hu)

A zoom.hu szerint menekülési utat jelenthet, hogy a szerződésben nincs konkrétan leírva hogy maguknak a buszoknak is újaknak kell lenniük, elég csak a szűrőegységeknek, de a suttyomban lezavart átadó óta egyébként az az egy Modulo szűrőbusz is eltűnt.

Emlékeztetőül: az Ikarus Egyedi Kft. jelenleg csődvédelem alatt áll, hozzávetőlegesen négymilliárd forinttal tartozik a hitelező MKB banknak, hárommilliárddal a beszállítóknak, a Volánbusz és a BKV pedig összesen további mintegy hárommilliárd forintot követelhet tőlük kötbér gyanánt.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közút Automobil

Márpedig a karaván halad

iho.hu   ·   2024.07.14. 08:00

Kimagasló mértékben és minőségben bővül a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteménye. A múzeum legújabb műtárgyai közé tartozik egy ritka Warszawa vágánygépkocsi, egy Pink Floyd különkiadású Volkswagen Golf III-as, egy Ikarus 405-ös és egy Ikarus 260 CNG-autóbusz.