Megkezdődött a 62-es út szabadegyházi ipartelepet elkerülő szakaszának építése

MTI/iho   ·   2017.07.27. 12:25

A Seregélyest és Perkátát elkerülő szakaszt néhány éve adták át, ezzel egyidőben felújították a két Fejér megyei nagyvárost, Dunaújvárost és Székesfehérvárt összekötő utat is. A mostani beruházással a még hiányzó szakasz épül meg. A kivitelezést a Soltút Kft. és az S-Útvonal Zrt. alkotta Szabadegyháza 2016 konzorcium végzi, a várható befejezés 2018 júniusa. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában 2,9 kilométer hosszú, kétszer egysávos út épül, továbbá egy 96,6 méter hosszú - a vasúti fővonal, egy iparvágány, valamint egy közút felett átívelő - különszintű, és további három szintbeli csomópontot alakítanak ki. A 62-es út fejlesztése stratégiai fontosságú Fejér megyének, mivel a két nagyváros közötti kapcsolat nemcsak a közúti közlekedés miatt fontos, hanem a megye kevésbé fejlett déli térségeinek fejlődését is hozhatja.

Az elkerülő út építését több mint tíz éve tervezik, ezért sokan várják a megvalósulását. A nyomvonal azonban nem örvend nagy népszerűségnek, mert elvágja egymástól Szabadegyházát és az ipartelepet, a 62-es útról a faluba érkező bekötőút pedig nem kap körforgalmú csomópontot, ami nehézkessé teheti a le- és felhajtást. Az önkormányzat azt is szeretné elérni, hogy a vasúti átjáró ne csak a gyalogosok és kerékpárosok számára legyen használható, hanem az autók és autóbuszok számára is. A NIF szerint zajlanak az egyeztetések az önkormányzattal és ennek eredményeként már egy problémát megoldottak. A vasúti átjáró a közúti közlekedés számára is használható lesz, és a további kérdéses pontokban is meg fognak egyezni az önkormányzattal. Az előkészületek jól haladnak, a töltés-alapozás és a cölöpözés is a vége felé tart, jövő héten pedig megkezdődik a beton alapozás elkészítése.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Nagyvasút Vasút

Szintet lép az Alstom

iho.hu   ·   2024.04.14. 17:00

Hozzávetőlegesen hatmilliárd forintos fejlesztési programmal növeli gyártási kapacitásait az Alstom vasúti forgóvázkereteket előállító gyára Mátranovákon.