Megszűnnek a D1 Expresszek

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.09.30. 11:27
kiskep_02

Csaknem egy éve annak, hogy nagy hírverés közepette elindultak a D1 Expresszek Prága és a morvaországi nagyváros, Brno között. A saját üzleti kockázatra közlekedtetett járatok a D1-es autópálya felújítása miatt alternatív eljutási lehetőségeket kereső utasokat voltak hivatottak összegyűjteni, s eljuttatni Brnóba és vissza. Ez viszont nem jött be. Huszonöt százalékos kihasználtság mellett fenntarthatatlanok a D1 Expresszek. December 15-étől, az új mentrend bevezetésétől megszűnnek a járatok.

A bisztrókocsi első osztályú szakasza<br>(fotók: a szerző)

Jelenleg a vonatok a 255 kilométert 2 óra és 35 perc alatt teszik meg úgy, hogy nem állnak meg egy állomáson sem (néhány vasárnapi járat kivételével, amelyek Pardubicében mégis megállnak Prága felé). Néhány hónapig úgy látszott, növekszik az utasok száma, az emberek átszállnak autóikból a vonatokra. Egy jó ideje azonban a szerelvények egyre csak zsugorodnak, a mostani összeállítás már csak egy bisztrókocsiból és két másodosztályú kocsiból áll. Ez azonban elég is, az utasok kényelmesen elférnek. Egy-egy járaton a ČD információi szerint átlagosan hatvan ember utazik. A vasúttársaság belátta, ez nem elég ahhoz, hogy közlekedjenek a D1 Expresszek.

Pirosat kaptak a D1 Expresszek Csehországban

A Cseh Vasutak vezérigazgatója szerint nem tartható a mostani helyzet, hiszen sok veszteséget termelnek a D1 Expressz járatok a vasúttársaságnak. A kocsikat és mozdonyokat sokkal hatékonyabban is ki tudják majd használni ott, ahol ez szükséges.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek