Megújulhat a vasúti pálya Szkopje és Niš között

iho/vasút   ·   2023.11.24. 12:00
szkopje_allomas

Az észak-macedón és szerb felek egyetértési megállapodást írtak alá a 206 kilométer hosszú vasúti szakasz korszerűsítéséről.

A beruházás a meglévő egyvágányú pálya felújításán felül várhatóan a második vágány szakaszos kiépítését is magába fogja foglalni. Helyi médiaforrások szerint a megújult infrastruktúrán akár százhatvan kilométer per órás sebességgel is közlekedhetnek majd a vonatok, egyes, földrajzilag kihívást jelentő szerbiai szakaszokon valószínűleg százhúsz lesz a korlát. A tervek egy, a szkopjei repülőtérre vezető kiágazással is számolnak.

A beruházáshoz források egyelőre még nem állnak rendelkezésre, a két ország uniós kölcsönöket tervez bevonni.

A megállapodást a szerb miniszterelnök, Ana Brnabić és az észak-macedón miniszterelnök, Dimitar Kovačevski Belgrádban a napokban szignózta. Brnabić elmondta: a szeződéssel megnyitották az utat a két ország közötti kapcsolatok és összeköttetések jövőbeli fejlesztése előtt – számol be a Railway Gazette.

A vasútvonal a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) X-es számú, Salzburgtól Ljubljanán, Zágrábon, Belgrádon, Nišen és Szkopjén át Szalonikiig vezető, 2360 kilométer hosszú nemzetközi szállítási korridorjának része.

(Nyitóképünkön az észak-macedón főváros, Szkopje vasútállomása. Kép forrása: Railway Gazette)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek