Nem hatják meg a kifogások az NFM-et

iho/vasút   ·   2012.05.03. 13:19

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) továbbra is úgy látja, az április 15. óta érvényben lévő menetrendtovábbra is megfelel a munkába járók és tanulók igényeinek a Bátaszék-Sárbogárd vasútvonalon. Ezen a vonalon tíz járatot szüntetett meg a MÁV.

Horváth István szekszárdi polgármester március 29-én az akkor még tervezett – megfogalmazása szerint „átgondolatlan” – menetrendi módosítások visszavonását kérte Fónagy Jánostól, a tárca parlamenti államtitkárától.

A város polgármestere szerint az új menetrend legégetőbb problémája, hogy elvész annak ütemes jellege, így utasvonzó hatása is, a Bátaszék és Sárbogárd közötti, 833-as járat megszüntetésével pedig nehezebbé válik az egyetemisták közlekedése Szekszárdról Budapestre.

Horváth István négy javaslatot tett a menetrend módosítására, köztük a Baja-Sárbogárd közötti, 8313-as járat korábbi, illetve a Tolna-Baja vonalon közlekedő 8354-as vonat későbbi indítására. Javasolta azt is, hogy a Budapest-Baja IC-vonatok álljanak meg Vajtán és Cecén, miután a ritkuló járatok miatt Cecéről 15 óra 16 perc után csak 21 óra 19 perckor indul vonat Szekszárd felé. A polgármester kérte továbbá a hetek első tanítási napját megelőző munkaszüneti napokon egy plusz járat beállítását Bajáról Sárbogárdra, ami szintén a diákok fővárosba való eljutását könnyítette volna meg.

Az NFM másképpen látja a helyzetet. Mint mondják, Tolna megyében a naponta közlekedő Baja-Budapest IC vonatpár untig elég ahhoz, hogy  biztosítsák a reggeli eljutást a fővárosba. A Szekszárd-Budapest vonalon pedig 15 autóbusz-járatpár és hat expresszjárat közlekedik. A hét első tanítási napját megelőző munkaszüneti napokon összesen 22 autóbusz-járatpár érhető el. A 46-os vonalon munkanapokon Sárbogárdról nyolc, Bátaszékről hét járat indul – mondják.

Hozzáteszik, véleményük szerint a Baja-Budapest között járó Gemenc Intercity vajtai és cecei megállítása a vasútvonal egyvágányúsága és a vonattalálkozásokra alkalmas állomások elhelyezkedése miatt nem valósítható meg. Az indulási idő több vonatnál kért 20-30 perces módosításait a csatlakozások és a vonattalálkozások megtartása miatt nem lehet átvezetni a menetrendben – magyarázzák.

Kapcsolódó hírek